Szerző: Habók Lilla

2017. május 09. 09:30:00

Kiterjesztett valóságon gondolkodik a Snap

Nyilvánosságra került egy 2015-ös szabadalmi bejelentés, amely a Snap AR-es fejlesztésekre vonatkozó terveit részletezi. Ha a cég valóban meg akarja valósítani az elképzelést, akkor megint a Facebookal fog szembekerülni, amely szintén a kiterjesztett valóság terjesztését tűzte ki célul.

Kiterjesztett valóságról szóló szabadalmi bejelentést nyújtott be a Snapchat 2015-ben, de a leírás csak most került nyilvánosságra. A dokumentum szerint a vállalat egy olyan nagyméretű képadatbázis létrehozását tervezi, amely alapján a rendszer pontosan képes felismerni a felhasználó tekintetének irányát és ehhez illeszteni a digitális objektum megjelenítését - mindezt pedig a korábbinál valóságosabbnak tűnő képekkel és kisebb feldolgozási teljesítménnyel tenné. A megoldás illeszthető lenne AR sisakra vagy szemüvegre, illetve hagyományos szemüveghez kapcsolható különálló eszközkre, de mobilalkalmazás is tartozna hozzá.

A Snap megoldása GPS adat vagy egyéb helymeghatározó rendszer alapján jelölné ki a felhasználó tartózkodását, majd az épülethomlokzatok struktúrájával összefüggően választana a kapcsolódó képkészletből. Például ha valaki egy parkban sétál és lefényképezi a körülötte lévő környezetet, akkor utána a szolgáltatás pontosan meg tudná határozni az épületek és az út elhelyezkedését, majd ennek megfelelően AR elemeket helyezne el, mint például matricákat a homlokzatra vagy egy dinoszauruszt az útra - foglalja össze a The Verge.

A szabadalmi dokumentum magába foglalja a képekből álló adatbázis létrehozásának a folyamatát, amelyet a rendszer helyszínadatokkal párosít. Továbbá megjelenik benne a lehetséges AR szemüveg illusztrációja is, az alkalmazás terve és a rendszer architektúrája mellett. Összességében viszont olyan benyomást kelt, mintha a Snapchat előre le akarta volna fedni a lehetséges technológiákat, bármelyiket is választják végül a fejlesztők a felsorolt sisak, szemüveg, kiegészítő eszköz vagy app közül a jövőben.

Miért érdemes belevágnod a Scrum képzésünkbe? (x) Október 21-én Scrum alapozó képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

Egy szabadalmi bejelentés nem jelenti azt, hogy a benne foglalt termék vagy elképzelés meg fog valósulni, de jelezheti a cég fejlesztési terveinek irányát - ezt pedig alátámasztja az is, hogy a cég tavaly év végén vásárolta fel a Cimagine AR fejlesztőcéget vélhetően 30-40 millió dollárért. Mivel a Snapchatből azóta Snappé keresztelt cég idén tőzsdére lépett, ezért érdemes lesz újabb szolgáltatást megjelentetnie - főleg, hogy legnagyobb riválisa, a Facebook lemásolta és beépítette a Stories funkciót minden termékébe, amellyel csak WhatsAppon több felhasználót ér el napi szinten mint az egész Snapchat-tábor.

A dokumentum megjelenésének időzítése érdekes abból a szempontból, hogy a Facebook pár héttel ezelőtti F8 konferenciája szintén a kiterjesztett valóságot helyezte az új fejlesztéseinek középpontjába. Zuckerberg világossá tette, hogy hamarosan a hozzá kapcsolódó minden kamerás szolgáltatás fix és mozgó AR elemekkel, illetve keretekkel fog bővülni. A Snapchat 2015-ben benyújtott szabadalmi elképzelése ehhez hasonló lehet, amelyben az eltűnő fotók és sztorik a geofilterek, illetve maszkok mellett a kiterjesztett valóságot még változatosabban megjelenítik - esetleg a tervek az eddigi kevésbé sikeres Spectacles kamerás napszemüveggel is kapcsolatban állhattak. Akármi is valósul meg a Snap elképzeléséből, valószínűleg a kiterjesztett valóságnak lesz még szerepe a vállalatok jövőbeli fejlesztéseiben.

a címlapról