:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. március 31. 12:09

Innováció mellett átnevezést is hoz az új Radeon sorozat

Úgy fest idén sem maradt átnevezés nélkül a VGA-piac, az AMD hamarosan másodszor is elsüti a Polaris GPU-kat, igaz nem sokkal ezután valódi újdonságok is érkeznek.

Közeledik a következő Radeon sorozat rajtja, a második negyedév során több régi-új videokártyát is piacra dob az AMD. A legnagyobb érdeklődés a Vega néven érkező, a felsőházat célzó termékeket övezi, hisz ahogy korábban megírtuk, ezek alaposan megújult grafikus architektúrát mutatnak be, miközben a konzumer piacra is elhozzák a rétegzett, HBM2 memóriát. Az innováció sajnos nem érinti a teljes termékpalettát, a középkategóriában marad a tavalyi Computexen bemutatott Polaris, aminek újrahasznosításával gyakorlatilag fejlesztés nélkül marad a népszerű szegmens.

Utóbbi kártyák piaci rajtja karnyújtásnyira van, iparági pletykák szerint bő két hét múlva, április 18-án kerülnek fel a polcokra a régi-új termékek. Az eddig kiszivárgott információk szerint ezek tervezésekor csupán minimális változtatásokat eszközölt az AMD, az RX 480 utódjának szánt RX 580 mindössze egy nagyjából 6 százalékos GPU órajel emeléssel gazdagodott, miközben az RX 470-et leváltó RX 570 még ennél is kisebb, 3 százalékos frekvencia emelésben részesült, igaz itt a memória órajele is nőtt 6 százalékkal, de számítási teljesítmény szempontjából így is csak elhanyagolható előrelépésre lehet számítani.

forrás: OC3D.net

A memória típusa és kapacitása nem változik, mindkét modell esetében legfeljebb 8 gigabájt GDDR5 RAM lehet a fedélzeten, de várhatóan most is lesznek 4 gigabájtos termékek, pláne a Radeon RX 570-ből. A kártyák fogyasztási értékéről egyelőre nincs konkrétum, és bár ez, illetve a teljesítmény/fogyasztás mutató számít a Polaris-alapú kártyák Achilles-sarkának. Ennek ellenére várhatóan nem változik az előző generációnál megadott, a konkurencia hasonló számítási teljesítményre képes Pascal-alapú termékeihez viszonyítva magas, 120 és 150 wattos érték, ehhez ugyanis a mikroarchitektúrához vagy a gyártástechnológiához kellene alaposabban hozzányúlni, ami már komoly költségeket jelentene az AMD-nek. Egyelőre az is kérdés, hogy a vásárlók számára mekkora költséget jelent majd a két régi-új kártya, a várható árazásról ugyanis még nincsenek információk.

Okosan spórol a memóriával a Vega

Az RX 580 fölé besorakozó Vega kártyák várhatóan május során érkeznek, a rajt időpontjára a hónap végén kezdődő Computex tűnik a legvalószínűbbnek. Ezekkel kapcsolatos friss pletyka, hogy memóriakapacitásban nem hoznak előrelépést a középkategóriához képest, tehát 8 és 4 gigabájt RAM-mal szerelt termékek várhatóak. A szerényebb kapacitást a Vega vadiúj memória-alrendszerével kompenzálja az AMD, a HBCC (High-Bandwidth Cache Controller) és HBC (High-Bandwidth Cache) kettőse az ígéret szerint jelentősen csökkenti a szükséges kapacitást, amivel megspórolható az amúgy is költséges, nagyobb kapacitású HBM2 lapka, miközben a takarékos megközelítés a fogyasztásra is pozitív hatással lehet.

Ekkora felesleget kötnek le a népszerű játékok az AMD mérése szerint

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Amennyiben az innováció a gyakorlatban is jól működik, akkor már "csak" a marketingre kell ráfeküdnie az AMD-nek, ugyanis a vásárlók zöme abszolút értékekben gondolkozik, nehéz lesz egyszerűen elmagyarázni, hogy a kevesebb a több, vagy legalábbis nem jelent hátrányt a szerényebb kapacitás. A vállalatnak össze kell kapnia magát, ugyanis az Nvidia lassan egy éve egyedül van a legnagyobb profittal kecsegtető, csúcskategóriás videokártyák szegmensében, tehát az AMD-nek most is hátrányból kellene maradandót alkotnia.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.