:

Szerző: Koi Tamás

2017. február 20. 14:30

Átalakul és zsugorodik a Telenor Magyarország

Megválik munkavállalóinak csaknem 10 százalékától a Telenor Magyarország, hazánk második legnagyobb mobilszolgáltatója.

Szervezeti átalakítások, ezzel együtt létszámleépítés elé néz a Telenor Magyarország kollektívája - a második számú hazai operátor bejelentette, hogy március közepétől csoportos létszámleépítést hajt végre, mely nagyjából 100-120 munkavállalóját érinti majd. Utoljára hét éve volt ilyen arányú létszámleépítés a cégnél, melynek élére tavaly év végén új vezérigazgató állt.

Amint arra a Portfolio.hu is rámutat, az új vezető, Alexandra Reich már korábban közölte, szeretné, ha cége proaktívan reagálna a szegmensben megjelenő üzleti kihívásokra, az idén tavaszi létszámleépítés minden bizonnyal már ennek érdekében zajlik majd a cégnél. Az elbocsátások ugyanakkor nem érintenek minden területet, így a bolti értékesítési és ügyféltámogatási oldal érintetlen marad, a távozó munkavállalók szinte mindegyike a Telenor törökbálinti székházában dolgozik jelenleg. A cég dolgozóit március 14-én tájékoztatják a részletekről, ugyanakkor az ilyenkor szokásos módon részt lehet majd venni az önkéntes leépítési programban is, illetve megszűnnek majd az úgynevezett "üres pozíciók" is a cégnél.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A lap szerint a leépítések elsődleges oka, hogy a Telenor Csoport hosszú távon sem kíván változtatni osztalékpolitikáján, a korábbi szintet pedig csak a költségek csökkentésével, így például a munkavállalói létszám csökkentésével lehet elérni. Ez ugyanakkor rövid távon valószínűleg sokba kerül majd a vállalatnak, hiszen a távozó munkavállalók juttatási csomagja jóval kedvezőbb lesz annál, mint amit egyébként a jogszabályok előírnak.

A Portfolio emellett részben a norvég anyacég csoportszintű beszámolójából származó adatokra hivatkozva felveti, hogy a tulajdonos aligha elégedett a Telenor Magyarország teljesítményével, mind a cég pénzügyi sarokszámait, mind pedig a piaci helyzetét illetően. Utóbbi kapcsán felmerül, hogy a Telenor az elmúlt pár évben egyre távolabb került a piacvezető Magyar Telekomtól, miközben az egyre inkább diszruptív szereplőként működő Vodafone Magyarország néhány területen komolyan feljött versenytársára.

Ha ez nem lenne elég, nem csak a Telenor Magyarország, hanem az egész magyar mobilpiac feje felett ott lebeg Damoklész kardjaként a negyedik, saját hálózattal rendelkező operátor, a DIGI belépése, melyet az idei év első felére vár a szakma. A piacbővülés egyik velejárója borítékolhatóan az erősödő árverseny lesz, melyben a rendkívül alacsony költséghányad mellett működő DIGI-nek lényegesen nagyobb mozgástere lehet majd, mint a versenytársaknak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.