Szerző: Habók Lilla

2017. január 4. 10:30

Kiválthatná a telekocsi a taxis közlekedést

Drasztikusan csökkenne a forgalomban lévő autók száma, így kevesebb lenne a torlódás és szmog, ha taxi helyett tömött telekocsikban ülnének az emberek az MIT mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatóinak számításai szerint.

Leváltható lenne New York szinte 14 ezer taxija összesen háromezer olyan autóval, amely csak a telekocsizásra vagyis az utazásmegosztásra van fenntartva. A következtetésre az MIT CSAIL mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatóközpontja jutott, melynek eredményeit a Proceedings of the National Academy of the Sciences (PNAS) tudományos folyóiratban publikálta. Az algoritmus fejlesztéséhez az Illinois Egyetem nyilvánosan elérhető adatbázisát használta a 2010-2013 között mért New York-i taxiutak adatairól.

Az eredmény szerint 98 százalékkal kevesebb taxi is elég lenne a városban, miközben a kocsira várakozás ideje átlagosan 2,7 percre csökkenne. Ez persze csak akkor valósulhatna meg, ha mind a háromezer autóban egyszerre négy ember ülne és hasonló irányba mennének. Más méretekkel számolva, kétezer jármű is elég lenne, ha mindegyikben egyszerre tíz fő ülne. A rendszer minden esetre képes lenne az összes utas számára megtervezni az ideális útvonalat, és a beérkező igények alapján a szükséges autóméreteket is képes variálni, például inkább kisbuszokat küldene a koncerthelyszínekre több kisebb jármű helyett.

Főleg a környezetkímélés szempontjából látják az eredmény jelentőségét a kutatók, a járművek úton töltött ideje 75 százalékkal mérséklődhetne a különböző utazásmegosztó megoldások, például az Uber vagy a Lyft használatával. Ez azért is lenne jelentős, mivel egy 2015-ös tanulmány szerint évente 160 milliárd dollárba kerül az utakon a torlódás, ami összesen 7 milliárd dugóban töltött elvesztegetett órát jelent az embereknek, és több mint 11 milliárd liter feleslegesen elégetett üzemanyagot.

"Egyszerre egy ember szállítása helyett a sofőrök 2-4 embert is elvihetnének, ennek eredményeképp kevesebb fuvar lenne kevesebb idő alatt, miközben ugyanannyi pénzt keresnének. Egy ilyen rendszer lehetővé tenné a vezetők rövidebb munkaidejét, kisebb torlódást az úton, tisztább levegőt, és kevésbé stresszes ingázást." - mondta Daniela Rus, az MIT CSAIL professzora.

Az igazi kihívás a valós idejű megoldás fejlesztése volt a kutatók számára, de hárommillió taxiút adatainak elemzése alapján végül sikerült az algoritmust úgy megoldani, hogy egyszerre több ezer jármű adatait és a beérkező igényeket tudja kezelni, és ez alapján folyamatosan újratervezni az útvonalakat. Úgy működik a rendszer, hogy először gráfot készít az összes aktuális igényről és járműről, majd készít egy újabb gráfot az összes lehetséges útvonalról, és lefuttatja az integer lineáris programozási eljárást, hogy kiszámolja, melyik lesz arra az útra a legjobb jármű.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ráadásul a rendszer proaktívan is tud kihasználatlan autókat küldeni a forgalmas területekre, ami a kutatók számítása szerint 20 százalékkal tudná felgyorsítani a szolgáltatás folyamatát. Végül olyan optimális algoritmus jött létre a professzor szerint, amely minden futtatás után egyre pontosabbá válik. Plusz a rendszert elméletben a kutatók arra is felkészítették, hogy az önvezető autók irányításával is boldoguljon, de a kutatás erre a részre kevésbé tér ki.

Bár mindez kutatás és elmélet, annak ellenére, hogy az MIT kutatóintézete ezt kész megoldásként tálalja, de egy ilyen rendszer több problémát is felvet a társadalomban. Egyik része, hogy a taxisok közül ki tarthatná meg az állását, és hogyan képezné át magát a többi sofőr. Másrészt az is érdekes probléma, hogy ha sokkal kevesebb lenne a jármű az utakon, akkor az a városrendezésben milyen kihívásokat jelentene, például a parkoló autók helyét mivel váltanák fel vagy hogyan változnának meg a gyalogos közlekedés csomópontjai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról