Szerző: Asztalos Olivér

2016. november 18. 11:53

Hivatalos: a következő csúcs Snapdragont is a Samsung gyártja

A következő Qualcomm csúcsprocesszor is a Samsung gyártja - jelentette be közleményében a két vállalat. A Snapdragon 835 jövő év első felében kerülhet piacra, a pletykák szerint 3 GHz feletti órajellel.

HIRDETÉS

Beigazolódtak az iparági pletykák, a következő csúcs Snapdragon alkalmazásprocesszor gyártásával is a Samsungot bízta meg a Qualcomm. A chiptervező ezzel továbbviszi az aktuális generációval elkezdett félvezetőgyártási megállapodást, hisz a Snapdragon 820/821 előállításáért is a dél-koreai vállalat felel. A Snapdragon 835 első mintapéldányait még idén leszállítja a cég, a tömegtermelés pedig jövő év első felében kezdődhet, a processzorral szerelt első okostelefonok is valamikor ez időtájt kerülhetnek piacra.

Az új csúcs Snapdragon a Samsung 10 nanométeres LPE (Low Power Early) jelölésű gyártástechnológiájával készül majd, mely a szóban forgó csíkszélesség első állomását jelenti. A dél-koreai cég szerint 30 százalékkal kisebb területet, illetve 27 százalékkal nagyobb (tranzisztor)teljesítményt, vagy 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást biztosíthat. Az egyelőre nem derült ki, hogy utóbbit milyen arányban használja majd ki új processzoránál a Qualcomm.

Amennyiben a korábbi pletykáknak van valóságalapjuk, teljes egészében a teljesítményre fekszik majd rá a Snapdragon 835-tel a tervezőcég. Augusztusi hírek szerint 3 GHz feletti órajelre lehet számítani, egyes források 3,6 GHz-es csúcsfrekvenciáról beszéltek. Ezzel párhuzamosan az Exynos 8895 órajele is új magasságokba törhet, a Samsung saját megoldása állítólag 4 GHz-es maximális frekvenciát kaphat. Amennyiben a pletykák beigazolódnak, úgy már pusztán az órajel miatt is tetemes gyorsulást hozhatnak a jövőre érkező processzorok.

Emellett valószínűleg a mikroarchitektúrán is fejleszt a Qualcomm, ugyanakkor ezekről a változásokról a cég továbbra is mélyen hallgat. Ugyancsak nem hivatalos információk szerint a Snapdragon 835 magjai már a Kryo 200 mikroarchitektúrára épülnek, az integrált grafikus processzor szerepét pedig az Adreno 620-ra bízzák.

A két vállalat együttműködésének folytatása nem meglepő, a Samsung gyártópartnerség mellett vásárlóként is szerepel a Qualcomm listáján. A dél-koreai cég több generáció óta használ Snapdragon processzorokat Galaxy okostelefonjaiban saját fejlesztésű Exynos rendszerchipjei mellett, ebből az utóbbi időben csak a Galaxy S6 volt kivétel, köszönhetően a fogyasztási problémákkal küzdő Snapdragon 810-nek.

A gyártási együttműködés folytatásával a jövőben is profitálhat a (csúcs) Snapdragonnal szerelt okostelefonból a Samsung, hisz minden egyes legyártott processzor után csörög a dél-koreai vállalat kasszája. Ez jelen helyzetben kiemelten fontos a gyártónak, hisz ahogy azt többször említettük, az Apple teljesen dobta a Samsung bérgyártó üzletágát, a korábbi kétbeszállítós modell immár a múlté.

a címlapról