:

Szerző: Habók Lilla

2016. szeptember 8. 15:14

Lezárult a Dell-EMC felvásárlás

Létrejött az 58 milliárdos üzlet a Dell és az EMC között, így hivatalosan is megkezdte működését a Dell Technologies óriásvállalat.

Lezárult a tavaly októberben beharangozott nagy üzlet, a Dell hivatalosan is bejelentette, hogy felvásárolta az EMC-t, a két cég a Dell Technologies neve alatt egyesült. A felvásárlás utáni vállalati struktúrát, a szervezet új elnevezését és almárkáit már a májusi EMC World konferencián ismertetette Michael Dell, az új cég vezérigazgatója. Az újonnan alakult cég vállalati üzletága viseli innentől kezdve a Dell EMC márkanevet, a többi megoldás pedig a Dell nevet viszi tovább.

A bejelentéssel arra várt a két cég az azóta eltelt időben, hogy egyrészt az EMC részvényesei megszavazzák a tranzakciót, ami júliusban meg is történt (98 százalékos arányban). Másrészt a Kínai Kereskedelmi Minisztérium (MOFCOM) augusztus 30-án jóváhagyta az egyesülést, ami az utolsó hivatalos feltétele volt a tranzakciónak. A lépések eredményeként 2016. szeptember 7-től elindult a 140 000 fős Dell Technologies óriásvállalat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Bár a tranzakció értékét tavaly 67 millárd dollárban állapították meg a felek, az üzlet a mostani számítás alapján 58 milliárdba került a Dellnek, betudhatóan a részvényárfolyamok mozgásának. Az üzlet így is gigantikusnak számít a technológiai piacon.

Ahogy az már korábban nyilvánosságra került, az EMC részvényesei 24,05 dollárnyi készpénzt kapnak részvényenként, és mellé az EMC-nek a VMware-ben élvezett tulajdonhányadát leképező követőrészvényre is szert tesznek (1:0,111 arányban). Az EMC részvény kereskedelme megszűnik a New York-i tőzsdén, ezzel egyidőben a fent említett követőrészvény kereskedelme indul meg.

Az egyesülés következtében a Dell Technologies monumentális vállalattá nőtte ki magát, amelytől azt reméli a cég, hogy a vállalati megoldásait sokkal szélesebb körben fogja tudni terjeszteni. A jelentős feladatok csak most kezdődnek a két cég vállalati megoldásainak összehangolásával és a közös munkával, melynek egyik kérdése, hogy folytatni tudja-e az innovációt egy ekkora szervezet. Az pedig csak jóval később fog kiderülni, hogy megérte-e a Dellnek a nagy befektetés.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.