Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 25. 12:00

Mégiscsak lehet DDR5 memória

A GDDR5X-szel lefektetett fejlesztését vinné tovább a DDR5 memóriákkal a Micron. A megoldás ezzel egy újabb evolúciós lépcső lenne, mellyel viszonylag egyszerűen és kockázatmentesen lehetne növelni a modulok sávszélességét.

Pedzegette a következő DDR szabványt a Micron, a memóriagyártó a Hot Chips 2016 konferencián beszélt az iparági szabvány újabb lehetséges verziójáról. Innováció helyett a cég inkább az elődök által kitaposott úton menne tovább, az effektív sávszélességet az adatszavak (data word) növelésével próbálja emelni a Micron. Az új szabványra épülő modulok mintáit 2018-ban kezdené el szállítani a vállalat, a piaci megjelenés pedig legkorábban 2019-ben lehet esedékes.

A memóriagyártó a DDR4-nél elnapolt, illetve az azóta GDDR5X-szel piacra dobott módszerrel képzeli el a szabvány továbbfejlesztését, azaz 16-ra emelné a memóriasínre küldött adatszavak számát. A DDR4 esetében ezt elsősorban két okból halasztották el, a memórialapkák mérete jelentősen megnőtt volna az emiatt szükséges extra kivezetések miatt, illetve a 16 szavas beolvasás nem passzolt volna a processzorok 64 bájtos cache vonalmérethez, ami negatív hatással lett volna a teljesítményre.

Emiatt az aktuális szabványban két bankcsoportot hoztak létre, így a DDR4 kétszer nyolc memóriabankot tartalmaz, egy-egy csoportba szedve úgy, hogy egyetlen chipben négy darab négy bankból álló csoport található, melyekből a vezérlés egyszerre kettőt vagy négyet választhat ki.

A DDR5 ezt is növelné, a 16 szavas beolvasás mellett 16-32 bankot képzel el összesen nyolc csoportban a Micron, az emiatt megnőtt lapkaterületet pedig kisebb, 20 nanométer alatti csíkszélességgel kompenzálná a gyártó. Ezen a téren jelenleg a három memóriagyártó, tehát a Samsung, az SK Hynix, és a Micron közül jelenleg a piacvezető Samsung áll a legjobban, a dél-koreai cég már javában dolgozik a 18 nanométer bevezetésén, ami jelen állás szerint még idén megtörténhet.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A fejlesztésekkel a DDR5 megduplázná az egységnyi magórajellel elérhető sávszélességet, így a szabvány effektív 3200-tól 6400 MHz-ig skálázódna. Emellett a feszültséget is csökkentené a Micron, a DDR4 1,2 voltos értékét 1,1 voltra mérsékelné a cég, minek köszönhetően valamelyest csökkenhet a fogyasztás. A chipek kapacitását illetően a cég 8-32 gigabittel számol, tehát a legnagyobb egység 4 gigabájtos lenne.

Ezzel a DDR5 tovább menetelne az elődök által kitaposott úton, melynek célja sávszélesség folyamatos, de lassú növelése, a fogyasztás kordában tartása mellett. A konzervatív megközelítés egyik oka a költségek szinten tartásában rejlik, a forradalmi újítások ugyanis rendszerint komolyabb befektetéseket igényelnek, a fejlesztési és gyártási kiadások mellett pedig az implementáció is drágább. Az irány elsősorban kiszolgálók miatt fontos, a szerverek kapacitásigénye ugyanis folyamatosan növekszik, mely viszonylag egyszerűen és költséghatékonyan elégíthető ki DDR szabványú modulokkal.

a címlapról