Szerző: Gálffy Csaba

2016. augusztus 4. 10:44

Pehelysúlyú MDM-mel jelentkezett a VMware

Megfizethető, kimondottan a kkv-k igényeit szem előtt tartó kiadást hozott létre AirWatch mobileszköz-menedzsment rendszerrel állt elő a VMware.

Kicsit butább, sokkal olcsóbb - így jellemezhetnénk a VMware új szolgáltatását, a mobileszköz-menedzsmentre (MDM) használható AirWatch Expresst. Ezt kimondottan olyan cégek számára fejlesztette a cég, amelyek parányi (vagy nem is létező) belsős IT-csapattal rendelkeznek, így a szolgáltatáscsomagba bekerült minden, ami a rendszer üzemeltetéséhez szükséges.

A névnek megfelelően az AirWatch Express osztozik a "nagy" AirWatch műszaki alapjain, ezt még 2014 januárjában vásárolta fel a VMware. Az alapokra azonban a cég húzott egy egyszerűbb felületet, ami könnyebb kezelhetőséget és persze kevesebb funkciót kínál.

Az AirWatch Express felkonfigurálása csak percekbe kerül, és minden előzetes gyakorlat nélkül is elvégezhető - legalábbis a VMware ígérete szerint. Ehhez bizonyos sémákat ("blueprints") kell létrehozni, amelyek az egyes appokhoz rendelhetők, ezek tartalmazzák a jogosultságokat, biztonsági beállításokat. Ez eléggé rugalmas ahhoz, hogy különböző felhasználói csoportokhoz, csapatokhoz eltérő jogosultsági szintek is beállíthatóak vele.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A funkciólistán olyan alap MDM-funkciók vannak, mint a céges appok automatizált telepítése, vagyis központilag leküldhetőek a céges eszközökre az alkalmazások. Van konfigurálható céges email, távoli eszköztörlés (remote wipe), kikényszeríthető háttértár-titkosítás, és persze céges Active Directory-integráció lehetősége is adott. Emellett elérhető részletes eszközleltár, és felhős rendszer révén az új operációs rendszer kiadások támogatása is automatikusan megérkezik hozzá, a vásárlónak nem kell frissítenie semmit.

A rendszer eszközönként 2,5 dollárért igényelhető, ami lényegesen alacsonyabb, mint a teljes AirWatch 6,33 dolláros havi előfizetési díja, ezért cserébe le kell mondani a cizelláltabb beállításokról és rugalmasságról. A nagy tesóhoz hasonlóan az AirWatch az iOS, Android és Windows 10 Mobile mobileszközöket támogatja, de windowsos és macOS-t futtató PC-k is hozzáadhatóak a rendszerhez.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról