Szerző: Voith Hunor

2016. április 7. 10:40

Több mint tízezer embert küldhet el a Nokia

Elkezdi végrehajtani tavaly ősszel beharangozott költségcsökkentési programját a Nokia Oyj. Belsős források szerint az Alcatel-Lucent felvásárlásával több mint 100 ezer fősre hízott vállalat alkalmazottainak 10-14 százalékát küldheti el 2018 végéig, hogy elérje működési kiadásainak évi 900 millió eurós csökkentését.

Belevág az Alcatel-Lucent felvásárlását követő, nagy horderejű átszervezésbe a Nokia Oyj – jelentette be a vállalat hivatalos közleményben. A finn cég még tavaly közölte, hogy az akvizíciós folyamat lezárása után elkezdi az egyesüléssel keletkező személyzeti redundanciák (kutatás-fejlesztés, értékesítés, régiós képviseletek, belső vállalati – pénzügyi, személyzeti stb. – funkciók) csökkentését, hogy 2019-től évi mintegy 900 millió euróval kevesebbet kelljen költenie működésére.

A Nokia egyelőre csak Finnországot illetően jelentett be konkrét létszámot, a vállalat anyaországában 1300 fő fog lapátra kerülni. A többi régióról még nem nyilatkozott a cég vezetése, de a Bloomberg belsős forrásai szerint összesen 10-14 ezer ember fogja elveszíteni a munkáját. A Nokia a napokban kezdi el a tárgyalásokat a szakszervezetekkel, a leépítéseket pedig egy viszonylag hosszú időszak alatt, 2018 végéig tervezi végrehajtani.

A Reuters által megszerzett információk alapján a Nokia igyekszik tartani magát tavalyi vállalásához, így Franciaországban nem lesz komoly vágás: a 400 fős elbocsátás mellett a cég 500 új kutatás-fejlesztési pozíciót hoz létre az országban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A létszámcsökkentés mellett a cég működésében is komoly átalakításokat tervez, hogy alkalmazkodjon a kihívásokkal teli piaci környezethez: a közlemény szerint a Nokia olya jövőtálló technológiákra fogja fókuszálni erőforrásait, mint "az 5G, a felhő és az Internet of Things". Egyéb kiadáscsökkentő lépések is várhatók, a vállalat az ingatlanfenntartással, beszerzéssel, beszállítói lánccal, gyártással és szolgáltatásokkal kapcsolatos költségeit is vissza kívánja fogni.

A Nokia-alkalmazottakra az utóbbi években rájár a rúd. A Microsoft először 2014-ben küldött el 12 és félezer volt nokiást, majd tavaly, a Nokia-akvizíció értékének teljes leírásakor további 7800 főt bocsátott el. A Nokia Oyj jelenleg közel 7 ezer embert foglalkoztat Finnországban, a finn gazdasági miniszter szerint a szomorú döntést követően az ország vezetése elvárja, hogy a Nokia "viselje a társadalmi felelősségvállalás terhét és részben gondoskodjon az elbocsátottak átképzéséről".

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról