Szerző: Hlács Ferenc

2016. március 30. 14:55

A hirdetésblokkolók után titkosítást hoz a Samsung böngészője

Frissül a Samsung okostelefonos böngészője, a szoftver a külső reklámszűrők támogatásán túl már a böngészési adatokat is titkosítja - ráadásul több, régebbi készüléket is támogat.

A Samsung okostelefonos böngészője az elmúlt hónapokban elsősorban a hirdetésblokkolók kapcsán került reflektorfénybe: az egyszerűen Samsung Internet névre hallgató szoftver múlt hónapban nyitotta meg kapuit a reklámszűrők előtt, és szinte az ehhez szükséges API bejelentésével párhuzamosan az első hirdetésblokkoló app, az Adblock Fast is megjelent hozzá. Utóbbi sorsa az első hetekben azonban elég hányatott volt, a Play Store-ból a Google alig pár nappal a debütálás után törölte az appot, majd nem sokkal később, az elbírálást végző csapat hibájára hivatkozva visszaállította.

A keresőóriáshoz közelálló források szerint a vállalatnál jelenleg érvényes, nem nyilvános irányelv szerint az alkalmazásbolt zöld utat ad a hivatalos API-kat vagy más interfészeket használó hirdetésblokkolóknak, a jóváhagyás nélkül dolgozókat viszont a későbbiekben is tiltja majd. Ezzel a Samsung kezdeményezése előtt is teljesen szabad az út, ahhoz külső fejlesztők is minden további nélkül kiadhatják saját blokkolószoftvereiket.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A Samsung Internet ráadásul épp a napokban kapott frissítést, amely a szoftver legújabb, 4.0-s verzióját a cég egy sor korábbi készülékén is elérhetővé teszi. A vállalat idei és tavalyi csúcsmodelljei mellett így már a Galaxy Note 4, Note 3, S5, illetve utóbbi Neo, Sports, Active és LTE-A változatai, az S4, valamint annak Duos, Active és LTE A verziói is támogatják a böngészőt, sőt a középkategóriás A7, A8, A7x, A5x és A9x is felkerültek a listára.

De több fontos újdonság is érkezik a frissítéssel a kiterjesztett támogatáson túl. A szinte minden böngészőből megismert "inkognitó" mód mellett a Samsung alkalmazásában egy annál jóval komolyabb védelmet nyújtó üzemmód is elérhetővé válik, amellyel titkosíthatók a böngészési adatok. A cég szerint ez a funkció "soha nem fedi fel" a felhasználókhoz kapcsolódó információkat, legyen szó cookie-król, böngészési vagy keresési előzményekről, bejelentkezési adatokról vagy bármilyen cache-ről. A vállalat ezzel a KNOX-szal egyező szintű biztonságot ígér. Ugyancsak a biztonsági funkciókat bővíti az ujjlenyomatos webes bejelentkezés támogatása.

A Samsung böngészője a legalább Android 4.0-t futtató támogatott készülékekre ingyenesen letölthető a Play Store-ból.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.