Erősen indít a Nintendo első mobilappja, búcsúzik a Wii U?
A közönség és a részvényesek is jól fogadták a Miitomo, a Nintendo első mobilalkalmazásának rajtját - annak dacára, hogy abban nem tűnnek fel a cég ikonikus karakterei. A vállalat legújabb konzoljának közeledtével a Wii U nyugdíjazásáról is felröppentek az első pletykák, a gyártó azonban egyelőre tagad.
Lassan újra szelet fog vitorlájába a Nintendo, a vállalat első okostelefonos alkalmazásának megjelenését a cég részvényesei kifejezetten pozitívan fogadták. A gyártó úgy látszik már most igyekszik megszabadulni mélyrepülésének emlékeitől, a megbízható iparági forrásairól ismert japán Nikkei híroldal szerint ugyanis idén leállítja a szerény eladásokat produkáló Wii U konzol gyártását, sőt a készülékhez tartozó egyes kiegészítőket már most száműzött a gyártósorokról. A vállalat a híresztelésekre nyilatkozva az ugyancsak japán IT Mediának azt válaszolta, hogy ez "nem hivatalos bejelentés" és a következő negyedévben "és később" is folytatják a gyártást.
Egyelőre tehát kérdéses, hogy valóban idén vehetünk-e búcsút a Wii U-tól, a gyér piaci teljesítmény fényében azonban nem lenne meglepő: az egy évvel a Sony PlayStation 4 készüléke és az Microsoft Xbox One-ja előtt kiadott Wii U-ból a gyártónak tavaly december végéig 12,6 millió darabot sikerült összesen értékesítenie, ez pedig eltörpül a PS4 37,7 milliós eladásai, illetve az Xbox One 21,5 millióra becsült számai mellett is - a Microsoft a hardver eladásairól egy ideje nem közölt pontos számokat, helyette az Xbox Live előfizetésekkel szemlélteti a felhasználói bázis méretét. De a Wii U kudarca a nagy előd, a Wii mellett a leglátványosabb: a konzolból 2006 és 2013 között a gyártó több mint 100 millió darabot adott el.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
A Wii U nyugdíjazását mindezek mellett a cég új Nintendo NX konzoljának közelgő megjelenése is indokolhatja, előzetes értesülések szerint a készülék - amelyről a vállalat egyelőre mélyen hallgat - még idén a piacra kerül. A leköszönő konzol gyenge eladásai több tényezőnek is betudhatók, vélhetően a riválisokhoz képest jóval visszafogottabb grafikai teljesítmény és a korlátozott online képességek voltak a fő okai a konzol leszereplésének.
A vállalat lejtmenetén az NX mellett a mobilalkalmazások piacára való belépés fordíthat: a cég a napokban tette elérhetővé első appját, a játékok és a közösségi alkalmazások határmezsgyéjén mozgó Miitomót. A szoftvert, amelyben a felhasználók rajzfilmfigurákra emlékeztető avatarokat irányíthatnak és egymással is chatelhetnek, három nap alatt egymillióan töltötték le, a hírre pedig a vállalat részvényei 8,2 százalékkal ugrottak meg. Az eredmény annak fényében még látványosabb, hogy a cég első körben csak Japánban tette elérhetővé az appot, a nemzetközi debüt csak e hónap végén várható. Bár a közönség először csalódottan fogadta, hogy a vállalat nem valamelyik, Marióhoz hasonló népszerű karakterével lép be a mobilapp-piacra, az erős rajtból ítélve azonban így is van helye a cégnek az alkalmazásboltokban. A cég egy éven belül öt további mobilos játék kiadását ígéri.