Szerző: Hlács Ferenc

2016. március 10. 16:00

Térbeli videóban utazó céget vett az Intel

Felvásárolta a szabadon mozgatható, térbeli videókat gyártó Replay Technologiest az Intel. A két vállalat az elmúlt három évben már dolgozott együtt, a videókészítő nem hivatalos információk szerint most 175 millió dollárért cserélt gazdát.

Tovább bővíti térbeli videókészítéshez kapcsolódó erőforrásait az Intel, a vállalat ugyanis megvette a 3D videó rendereléssel foglalkozó izraeli Replay Technologiest. A frissen bekebelezett vállalat technológiája freeD névre hallgat, és lényegében lehetővé teszi, hogy az egyes videókban a felhasználók 360 fokban körbejárják a kép középpontját - a hatás leginkább a Mátrix trilógia néhány látványos jelenetét idézi. Az Intel és a Replay útjai nem most futnak össze először, a chipgyártó már 2013 óta partneri kapcsolatot ápol a céggel.

A térbeli videókkal foglalkozó vállalat korábban az NBA All-Star hétvégéjén megrendezett kosárlabdás zsákolóversenyen demonstrálta a megoldást, ahol 28 Ultra HD felbontású kamera, illetve egy sor Intel szerver segítségével készített élőben is szabadon mozgatható, folyamatos háromdimenziós videót a pályáról és a sportolókról. A cég jelenleg elsősorban a sportközvetítésekre koncentrál, amelyek piacát a jövőben könnyen átrajzolhatja, ahogy egyre éleződik a nézők figyelméért folytatott verseny. A Replay Technologies megoldásának a jövőben persze más felhasználási területei is lehetnek, a sportesemények azonban ideálisak a rögzített kamerarendszerrel dolgozó technológia bevetésére.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Nem ez az első eset, hogy az Intel a térbeli videók felé kacsintgat, elég csak a RealSense-re gondolni. Igaz, a PC-kből, tabletekből, sőt tavaly nyár óta már telefonokból is ismerős technológia elsősorban nem a 3D videókészítést, hanem az olyan "alkalmazott" térérzékelést szolgálja, mint az arcfelismeréses bejelentkezés vagy épp robotok felszerelése gépi látás funkciókkal.

Az Intel nem közölt vételárat a felvásárlással kapcsolatban, de a TechCrunch az Israeli Globes által megszerezett információkra hivatkozva 175 millió dollár körüli összegről ír - a Replay Technologiest korábban összesen 22,5 millió dollárral felvértező befektetők tehát örülhetnek.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.