:

Szerző: Vörös Péter

2000. október 2. 00:54

Sega ki szeretné használni a Sony PlayStation2 bevezetésével kapcsolatos gondokat

A Sony a múlt héten jelentette be azt, hogy a PlayStation2 október 26-i USA-beli bevezetésénél az eredetileg tervezett 1 millió konzol helyett csak 500 ezer példány lesz kapható várva várt 128-bites játékkonzolból, ami a karácsonyi szezon előtt jelentős kiesést jelent a cég ill. a játékszoftver gyártók számára. A Sega pénteken bejelentette, hogy a szintén 128-bites konzoljából, a Dreamcast-ból jelentős mennyiséget tartalékolt pont erre az eshetőségre felkészülve. A Sony szorult helyzetét szeretné kihasználni a nagy rivális Sega.

A Sony alkatrészellátási gondok miatt nem tud elegendő konzolt legyártani - ez a Sega-t azért érinti kevésbé, mert a Dreamcast-ot már tavaly szeptember óta gyártják és a nyáron sikerült a cégnek elkezdenie tartalékolást az ünnepi szezonra. A Sega a bevezetés utáni első 9 hét alatt adott el 1 millió Dreamcast-ot. Az online ill. tradicionális kiskereskedők aggódnak a PlayStation2 bevezetésével kapcsolatos gondok miatt, mivel az ünnepi szezon hagyományosan a legerősebb időszak az év folyamán: a Sega abban bízik, hogy mivel "valaminek kell lennie a karácsonyfa alatt", ezért sokan fogják a Dreamcast-ot választani a Sony PlayStation2 helyett.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.