Szerző: Voith Hunor

2016. február 2. 14:00

Vitték az olcsó Amazon tabletet, mint a cukrot

Az ünnepi szezon újra megdobta a keresletet, de összességében 2015-ben tizedével csökkentek az eladások.

Sorozatban ötödik csökkenő negyedévét zárta a tabletpiac az IDC adatai szerint. A piackutató cég szerint 2015 utolsó három hónapjában 13,7 százalékkal estek vissza az eladások az előző év hasonló időszakához képest, a gyártók 65,7 millió eszközt tudtak értékesíteni. Ez jóval több, mint a második és harmadik negyedéves 44 illetve 48,7 milliós eredmény - azaz jól mutatja, hogy a tabletpiacon továbbra is nagyon erős a szezonális hatás, míg a PC-piacra sokkal kevésbé van hatással a karácsonyi szezon.

Ami az egész tavalyi éves összértékesítést illeti, 206,8 millió tablet fogyott, ami 10,1 százalékos visszaesés a 2014-es 230,1 millióhoz képest. Az IDC kiemeli, hogy a kettő az egyben típusú készülékek iránt tovább erősödött a kereslet, a "sima" tabletek volumene az összesítettnél jóval nagyobb mértékben, 20,1 százalékkal csökkent éves viszonylatban.

A piackutató szerint a tavaly novemberben megjelent iPad Próból az Apple kétmilliót tudott eladni, míg a nagy konkurens Surface termékcsalád tagjaiból 1,6 millió fogyott. Érdemes megjegyezni, hogy az iPad Pro szempontjából valójában csak egy fél negyedévről beszélünk, bár az is igaz, hogy a keresletfelhajtó hatású új generációs Surface-eknek is csak hasonló időszak állt rendelkezésére (de persze attól még a Surface 3 és Surface Pro 3 már a polcokon volt).

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az IDC arra is felhívja a figyelmet, hogy a 2-in-1 készülékek vásárlóinak az árszint csak másodlagos szempont, és inkább a felszereltség, minőség alapján döntenek. A kategóriában a vásárlók inkább a windowsos és iOS-es modelleket keresik, az androidos kettő az egyben gépek nem túl kelendőek. Nem csoda, ez a terület eddig leginkább a windowsos modellek sajátja volt, az Apple-nek épp ezért váratlanul nagy szeletet sikerült kihasítania a tortából a nagy iPaddel, a meglehetősen visszafogott sajtóvisszhang ellenére is.

A teljes spektrum tekintetében azért számít az ár, az Amazon és a Huawei pedig ki is használta ezt a lehetőséget. Előbbi még a negyedév elején, szeptemberben kezdett nagyon olcsó Kindle Fire árusításába, az 50 dollár már tényleg az az árszint, ami még az alacsony jövedelműeknek is elérhetővé tesz egy ilyen eszközt. A nagyon agresszív árazás (amihez persze annak megfelelő képességű hardver is társul) meghozta a sikert, már ami az értékesítési mutatókat illeti: az Amazon a negyedik negyedévben 1,9 millió darabról 5,2 millióra növelte eladásait, ezzel 7,9 százalékos szeletet hasítva ki a tortából. A Huawei szintén a belépő kategóriára fókuszálva tudta növelni részesedését, 2015 utolsó három hónapjában 2,2 millió tabletet adott el az előző éves egymillióval szemben.

Az Apple és a Samsung első és második helyét egyelőre semmi és senki nem veszélyezteti, bár mindkét vállalat eladási mutatói nagyot estek a tavalyi negyedik negyedévre és a teljes 2015-ös évre vonatkozóan is. Az Apple-nél a csökkenés egyrészt a felső kategória telítődésének, a csereciklus elnyúlásának és a nagy iPhone okozta házon belüli kannibalizációnak tudható be - ugyanakkor az átlagos eladási árat a vállalatnak az iPad Próval sikerült kissé feljebb tornásznia. A Samsungnál szintén fennállnak ezek a tényezők (persze ott az iPhone helyett a Galaxyk "eszik meg" a tableteket), de a dél-koreai vállalat eladásait az Apple-féle márkahűség sem tudja megtámasztani.

Összességében 2015-ben mindkét gyártó jelentős esést szenvedett el, az Apple 21,8 százalékkal, a Samsung 16,1 százalékkal adott el kevesebb tabletet, mint egy évvel korábban. Az éves értékesítési lista harmadik helyén a Lenovo áll, a kínai vállalat meglepően stabil mutatókat produkált, az összességében zsugorodó tabletpiacon némileg még növelni is tudta részesedését. A (még) negyedik helyen záró Asus szintén nagy bukott, a volumen éves szinte 40 százalékot zuhant, 11,8 millióról 7,1 millióra, az éves részesedés pedig 5,1 százalékról 3,4 százalékra, alig megelőzve a hatalmasat növekedő Huaweit.

Az idei évre a Digitimes piackutató a tavalyinál mérsékeltebb csökkenést vár a tabletpiacon, szintén az IDC által is kiemelt kettő az egyben gépek iránti keresletnövekedés miatt.

Metodológia

Az IDC definíciója szerint a tablet fogalma legalább 7 hüvelyk képátlójú eszközöket foglalja magában. Ide sorolja a cég a 2-in-1 eszközöket is, tehát a lecsatolható billentyűzettel rendelkező, de önállóan is használható modellek is tabletek a fenti felmérésben. A tablet definíciója ugyanakkor operációs rendszertől független, tehát az iOS, a Windows és Android rendszerek egyáltalán benne vannak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról