Szerző: Hlács Ferenc

2016. január 29. 16:46

Végre: milliárdos profit a Sony-nál

Hosszú bukdácsolás után számottevő profittal zárt a gyártó, a komponensgyártás viszont most nem húzott.

Hajszálvékony, fél százalékos bevételnövekedést könyvelt el a Sony, a cég tavaly decemberben zárult harmadik üzleti negyedévében - ezzel párhuzamosan ugyanakkor a japán gyártó kifejezetten egészséges, 33,5 százalékkal tudta profitját gyarapítani, a megelőző év harmadik negyedévéhez képest. A vállalat frissen közzétett negyedéves jelentésében ennek megfelelően 21,4 milliárd dollárnak megfelelő japán jenes bevételről, és 994,4 millió dollárnak megfelelő profitról számolt be.

A 2015 utolsó negyedévében a vállalat nyereségorientált stratégiája szinte minden szegmensben működni látszott, részlegei növekvő üzemi profitot tudtak felmutatni az egy évvel korábbiakhoz képest - leszámítva a többek között komponensgyártással foglalkozó Devices részleget. Utóbbi gyengébb teljesítményének javítására a cég már tavaly októberben bejelentette, a szekció új struktúra alatt, három részre bontva működik majd tovább idén áprilistól.

Csökkenő eladások, növekvő nyereség

A cég mobilkommunikációs részlege az eladott darabszám tekintetében számottevő, 36 százalékot meghaladó csökkenést jelentett (a gyártó 7,6 millió készüléket értékesített), valamint bevételei is 3,2 milliárd dollárra zsugorodtak (14 százalék fölötti visszaesés). Ez a stratégiai döntés következménye, a cég a profitra fókuszált, ennek megfelelően drasztikusan lefaragta a költségeket, így képes volt üzemi nyereségét növelni - több mint az egy évvel ezelőtt érték duplájára, így közel 200 millió dollár üzemi eredményt hozott.

A gyártó szerint ez az átszabott, értéknövelt eszközöket előtérbe helyező termékmixnek, illetve a marketing, kutatás-fejlesztési és egyéb kiadások visszanyesésének köszönhető. A Sony ezt a stratégiát követve további konszolidálódásra számít az eladott darabszámot illetően, ugyanakkor az újabb költségcsökkentések és a korábban tervezettnél várhatóan magasabb készülékárak további nyereséget hozhatnak a cégnek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A konzolokat, játékokat és hálózati szolgáltatásokat magában foglaló szegmenst a PlayStation 4 és az ahhoz kapcsolódó szoftverek eladásai hajtották, a részleg bevétel és üzemi nyereség terén is nőni tudott, dacára az érthető módon folyamatosan csökkenő PS3-as hardver és játékeladásoknak. A bevételeket 10,5 százalékkal 4,9 milliárd dollárra növelte itt a cég, az üzemi profit pedig tisztességes 45,7 százalékkal hízott meg, 332,9 millió dollárra. A vállalat 2015 harmadik üzleti negyedévében 8,4 millió PS4-et adott el, kétmillióval többet, mint egy évvel azelőtt. Idén áprilistól a gyártó egyébként a PlayStation konzolok terén is struktúraváltást eszközöl, a játékgéphez kapcsolódó divíziókat hamarosan új cégbe egyesíti.

Kevésbé fényes eredménnyel, ugyanakkor a 2014 hasonló időszakánál még mindig vastagabb üzemi nyereséggel zárta az üzleti negyedévet a kamerákkal és fényképezőgépekkel is foglalkozó Imaging Products & Solutions részleg: az üzletág bevételei 5 százalékkal visszaestek ugyan 1,6 milliárd dollárra, amit a cég a kamerák piacának zsugorodásával indokol, ezzel együtt azonban a gyártó költségcsökkentés és a termékmix átalakításával több mint 20 százalékos üzemi profitnövekedést hozott össze, nyeresége itt 196,2 millió dollár volt. A Sony a későbbiekben is csökkenő eladásokra számít.

Ugyancsak csökkenő bevételt és növekvő nyereséget produkált az otthoni szórakoztatóelektronikai eszközök szegmense is. A japán cég az LCD TV-k és otthoni lejátszóeszközök iránti csökkenő kereslet ellen itt is többirányú költségcsökkentéssel és átszabott termékmixszel vette fel a harcot. A negyedév végére így a divízió csak 3,3 milliárd dollár bevételt gyűjtött be, 4,3 százalékkal kevesebbet mint egy évvel ezelőtt, a 258,3 millió dolláros üzemi nyereség 20 százalékkal vastagabb lett, mint 2014 decemberében. A tévés részleg kilátásai a következő időszakokra vonatkozóan pozitívak, az idei nyári Olimpia, ahogy a riválisoknál, a Sony esetében is felpörgetheti az eladásokat.

Mínuszban a komponensgyártás

A fentebb már említett, renitens Devices szekció bevételeiről 12,6 százalék kopott le, ez a szám így kétmilliárd dollárra esett, üzemi nyereségéből pedig közel 122 százalékot veszített, így nem hogy kevesebbet termelt mint egy évvel korábban, de a részleg 2015 végén veszteséges lett, az üzemi profit 96,9 millió dollárral fordult mínuszba. Mindez a képérzékelők és akkumulátorok drasztikusan csökkent eladásainak tudható be, amit a cég egyre népszerűbb kameramoduljai sem tudtak kompenzálni. A gyártó előrejelzései szerint ebben az évben sem várható javulás a területen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról