:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. január 4. 17:04

Feltörték a PS4 védelmét, már Linux is fut a konzolon

Saját Linux variánst is készített PlayStation 4-re a fail0verflow a konzol feltörését követően. A hackercsapat a PS4 védelmének megkerülésével az eszköz hardveréről is sok új információt begyűjtött.

Több mint két évvel megjelenése után sikerült leverni a lakatot a PlayStation 4-ről. A Sony legújabb konzolját nem meglepő módon ismét ugyanaz a hackercsapat, a fail0verflow törte fel, amelynek nevéhez az eszköz előző generációjának feltörése is fűződik. A csapat, amellett hogy számos adatot begyűjtött a konzol hardveres felépítésével kapcsolatban, aláírás nélküli kódot is futtatott az eszközön, sőt, egy saját, kifejezetten a PS4-re szabott Linux variánst is készített rá. Igaz utóbbi jórészt még fejlesztés alatt áll, a csapat egy demót már össze tudott hozni belőle.

Érdekesség, hogy a hackerek szerint a készülékben dolgozó APU-nak sem az azt megtervező AMD, sem pedig a Sony nem adott kódnevet, a fail0verflow ezért saját hatáskörben Liverpoolként emlegeti azt. Nem úgy a Marvell által tervezett déli híd, amely jelentősen különbözik a PC-kből megismert megoldásoktól, a csapat szerint nem kizárt, hogy a gyártók itt egy saját PCI busz-alternatívával kísérleteztek.

A konzolban a társaság a merevlemezzel történő kommunikáció kapcsán is érdekes felfedezést tett, a hardver ugyanis SATA interfészt használt, ennek dacára a PS4 látszólag mégis USB-n keresztül állt azzal kapcsolatban. A Blu-ray meghajtó ugyanakkor "mindkét oldalon" SATA AHCI szabványra támaszkodik.

05:19
 

PS4 Linux Fai0verflow

Még több videó

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Egy működő port létrehozásához ennek megfelelően rengeteg módosításra volt szükség a Linux kernelen - csak a demóképes verzió elkészítése is több mint hétezer változtatást igényelt. A rendszer szabadon elérhető a fail0verflow GitHub oldalán, noha a PS4 védelmi vonalainak megkerüléséhez szükséges kódot a csapat nem adja ki. Aki tehát ki szeretné próbálni a PS4-es Linuxot, egyedül kell átverekednie magát a konzol védelmén - ugyanakkor ahogy a hackerek fogalmaznak, az "elég béna hozzá", hogy ehhez ne legyen rájuk szükség.

A csapat mindenesetre azt tervezi, a jövőben kiad egy egyedi bootstrap kódot, amellyel egyszerűbben is futtatható lesz a rendszer. Nem csoda, hogy a hackerek ódzkodnak nyilvánosságra hozni a védelem megkerülését lehetővé tevő sebezhetőséget: a PlayStation 3 feltörésekor a közzétett módosított firmware kalózjátékok valóságos áradatának adott kezdőlökést. Ezzel párhuzamosan érthető módon a Sony jogi osztálya is hadjáratba kezdett a csapat ellen, amely aztán viszonylag csendes megállapodással ért véget - ezzel együtt nem meglepő, hogy a csatározást a fail0verflow nem akarja megismételni.

A fentiek fényében a Sonynak jócskán van félnivalója - még ha a hackercsapat hallgat is az általa használt módszerről, a fentiek alapján egyre komolyabb a veszélye, hogy másoknak is sikerül megkerülni a PS4 védelmét, utat engedve a tört játékoknak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.