Szerző: Asztalos Olivér

2015. november 24. 09:30

Qualcomm alelnökkel erősített az Intel

Az Intel rendhagyónak nevezhető döntése alapján egy külsőst nevezett ki újonnan megalakult divíziójának élére. A Qualcommtól szerződtetett Renduchintala közreműködésével talán végre megnyílhat az út az ultramobil szegmenshez.

Az Intel közleményben jelentette be Dr. Venkata “Murthy” Renduchintala érkezését, aki mostantól az újonnan létrehozott Kliensoldali és Dolgok Internete üzleti szegmens és Rendszer Architektúra csoport elnöke lesz. A szakember 2004 óta töltött be ügyvezető alelnöki, illetve társ-alelnöki pozíciót a mobilos termékek piacán konkurensnek számító Qualcommnál.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Renduchintala az említett új üzleti divízió elnöki posztját kapta meg, mely alá több korábbi egységet csoportosított az Intel. Mostantól ide tartozik a kliensoldali és platform fejlesztések mellett az IoT, a szoftver és szolgáltatások, illetve a dizájn és a technológia csoport is. Ezen felül a szakembert az Intel igazgatójának is kinevezték.

A vállalat lépése szokatlannak számít. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis az Intel jellemzően házon belülről nevezett ki hasonlóan magas pozícióba elnököket és igazgatókat – így került Brian Krzanich vezérigazgatói is jelenlegi pozíciójába. A vállalat aktuális vezetője 1982 óta dolgozik az Intelnél, a kinevezésééig eltelt bő 30 év során pedig megmászta a ranglétrát, számtalan pozíciót töltött már be.

A rendhagyó lépés mögött rejlő okokat nem nehéz kitalálni. Az Intel minden erőfeszítése ellenére továbbra sem tudta komolyan megvetni lábát az ultramobil szegmensben, azaz a tabletek és okostelefonok piacán. Mindez a PC-piac folyamatos lassulásával együtt odáig vezetett, hogy az Intel félvezetőgyártásból származó bevétele idén csökkenő tendenciát mutat.

A Qualcomm ezzel szemben épp az Intel által eddig kvázi bevehetetlen területeknek köszönheti legnagyobb sikereit. Az elsősorban tabletekbe és okostelefonokba szánt ARM-alapú alkalmazásprocesszorok mellett rádiós modemeket is szállító vállalat jelenleg az ötödik helyet foglalja el félvezetőpiacon. Ugyanakkor ahogy beszámoltunk róla, jelenleg a Qualcomm szénája sem áll jól. Azt nem tudni, hogy Renduchintala átigazolása ezzel bármilyen összefüggésben van-e.

A kinevezett szakember egyik fő feladata az ultramobil szegmens újabb rohamának megszervezése lehet. Nagy kérdés továbbra is az, hogy mindehhez az Intel végre hajlandó lesz-e bevetni az ARM-ot, vagy továbbra is ragaszkodni fog az x86-hoz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról