Szerző: Hlács Ferenc

2015. november 5. 14:28

Mélyrepülésben a Qualcomm, az előrejelzések sem fényesek

Több mint 40 százalékkal visszaesett profitról számolt be a Qualcomm 2015 utolsó üzleti negyedévét követően, a gyártó ráadásul 2016 elején is csökkenésre számít. A cégnek új csúcsprocesszora hozhatja meg a fellendülést a következő év során.

Közzétette idei negyedik üzleti negyedévének eredményeit a Qualcomm. A chipgyártó a szeptember végén zárult három hónap során a várakozásoknál jobban teljesített, noha még mindig számottevően gyengébben, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A gyártónak 2016 első negyedévére egyelőre borúsak a kilátásai.

A lapkagyártó 5,5 milliárd dolláros bevételről számolt be, ez mintegy 18 százalékos visszaesést jelent a tavalyi utolsó üzleti negyedévben jelentett, 6,7 milliárdos eredményhez képest. A profit esetében még látványosabb a csökkenés: 2014 végén a vállalat 1,9 milliárd dollárt söpört be, amely idén több mint 44 százalékos zuhanást követően 1,1 milliárdra olvadt. A vállalat előrejelzései a következő negyedévre sem túl derűlátók, a gyártó a bevételt 5,2-6 milliárd dollár közé saccolja, mintegy 15-27 százalékkal az idei indító negyedév értékei alá. A prognózis Qualcomm részvényeire is érezhető hatást gyakorolt, azok a bejelentést követően mintegy hat százalékkal esetek vissza.

A vállalat a tavalyihoz képest észrevehetően gyenge teljesítménye az elmúlt fél év tapasztalatai alapján nem jelent különösebb meglepetést, miután a cég idei csúcsprocesszora, a Snapdragon 810 a várakozások alatt teljesített - a lapka gyors melegedése és ebből adódó throttling gondjai (melyeket mi is tapasztaltunk) több csúcstelefonra is rányomták bélyegüket.

Vélhetően épp emiatt a cég egyik legnagyobb megrendelőjének számító Samsung idén ki is hátrált az együttműködésből és a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak a dél-koreai piacon, de világszerte saját, Exynos 7420 lapkájával felszerelve dobta piacra csúcstelefonjait - ez egyébként jó döntésnek bizonyult, a chip kifejezetten jól sikerült. A Qualcommnak ez azért is komoly érvágás, mert a Samsung idén erősen rákapcsolt a felső kategóriában, csúcsmodelljeit párosával dobva  piacra: a szokásos tavaszi és őszi csúcstelefon helyett idén négy modell került a cég portfóliójának élére.

Az első 2016-ös üzleti negyedévre vonatkozó gyenge becslések dacára a vállalat vezérigazgatója Steven Mollenkopf bizakodó: a cég szerint kifejezetten pozitívak az oksotelefonokban várhatóan jövőre debütáló Snapdragon 820 csúcslapkával kapcsolatos eddigi reakciók. A chipet illetően néhány nappal ezelőtt napvilágot látott néhány pletyka, melyek szerint annak nem sikerült levetkőzni a közönséget megosztó előd problémáit, ezt azonban a Qualcomm gyorsan tagadta.

A gyártó más nehézségeket is maga mögött tudhat idén, februárban zárult le például a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) vizsgálata a cég ellen. A hatóság még 2013-ban kezdett nyomozni a vállalat ellen az ország egyik monopóliumellenes törvényének megsértése kapcsán. Az ügy eredményeképp a gyártónak közel egymilliárd dolláros bírságot szabtak ki, továbbá licencelési feltételein is igazítania kellett. Utóbbi még mindig folyamatban van, és a cég szerint lassabban halad a tervezettnél, ami a következő időszakokban is érezteti majd a hatását a vállalat licencelési üzletágán. Mindezek mellett júliusban az EU-ban is megindult két antitröszt-vizsgálat a vállalattal szemben, amelyek több milliárd dolláros büntetéssel fenyegetnek. Az idei utolsó üzleti negyedévet a vártnál jobb MSM eladások húzták meg, a csökkenés megfordításához azonban kevésnek bizonyultak.

Ugyancsak az elmúlt üzleti negyedévben, augusztusban zárult le a CSR tavaly bejelentett, mintegy 2,5 milliárd dolláros akvizíciója, amellyel a cég az egyik legnagyobb IoT piaci szereplőt zsebelte be - a szegmens növekedése a következő negyedévekben már a vállalat eredményein is nyomot hagyhat. A kiterjesztett valóságot érintő ambícióiról viszont úgy látszik lemondott a gyártó, miután októberben, 65 millió dollárért megvált a területtel foglalkozó, Vuforia nevű ötéves cégtől. A vállalatot bekebelező PTC egyébként annak képességeit épp IoT területen igyekszik majd kamatoztatni.

a címlapról

dualsense

0

Bemutatkozott a PS5 kontrollere

2020. április 8. 12:30

A Sony az elődökhöz képest alaposan átrajzolt vezérlője DualSense néven debütál.