Szerző: Voith Hunor

2015. november 10. 10:30

Szövetségre lépett a Cisco és az Ericsson

A két gyártó nagy horderejűnek szánt megállapodást jelentett be – kevés konkrétummal.

Átfogó, bár kevés konkrétumot tartalmazó megállapodást jelentett be a Cisco és az Ericsson. A két vállalat értékesítés és termékfejlesztés terén is együttműködik majd a jövőben, és szabadalmi megállapodást is kötöttek – egyrészt a potenciális pereskedés elkerülésére, másrészt a kutatás-fejlesztés megkönnyítésére. A két vállalat jövő évtől már forgalomnövekedéssel számol, 2018-ra pedig évi egy-egymilliárd dollár pluszbevétel elérése a cél.

Mint fentebb írtuk, sajnos a részletekről mindkét fél hallgat, csak általánosságokat közöltek, így egyelőre igen nehéz megítélni, ténylegesen mennyire lesz szoros a kapcsolat. Az értékesítési erőfeszítések egyesítése könnyen érthető lépés a Nokia és az Alcatel-Lucent egyesülésének árnyékában valamint a Huawei folyamatosan növekvő piaci súlya mellett. Bár az Ericsson és a Cisco saját területükön a legnagyobb szereplők, a Nokia a jövőben képes lesz saját kútfőből komplett hálózati infrastruktúrát kínálni vásárlóinak, ahogy azt a Huawei már most is teszi, meglehetősen nagy sikerrel.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az igazi kérdés az, hogy vajon az újdonsült nagy barátságból a vevők műszaki oldalon is tapasztalnak-e majd bármilyen komoly előnyt, vagy a "közös innováció" az első néhány évben leginkább a hatékonyabb terméktámogatásban fog kimerülni. A szabadalmi megállapodás bizakodásra adhat okot, és egy Ericsson-szóvivő a TechCrunch-nak azt mondta, kezdésnek mintegy 400-400 fejlesztőmérnök fogja támogatni a közös fejlesztési tevékenységet.

Ugyanakkor pusztán üzleti szempontból teljesen logikus lépés, és könnyen lehet, hogy nagyrészt inkább az esetleges pereskedés elkerülésére irányul. Utóbbi feltételezést erősíti az is, hogy a Cisco fizetni fog az Ericssonnak bizonyos FRAND besorolás alá tartozó (azaz fair, ésszerű és nem-diszkriminatív módon licencelendő) szabadalmak használatáért, tehát nem a közös kutatás-fejlesztést általában erősítő, tisztán keresztlicenc-megállapodásról van szó. A közlemény azt is hangsúlyozza, hogy ezáltal a Cisco és az Ericsson vevőinek sem kell majd izgulnia azért, hogy egy-egy szabadalom eltérő értelmezése miatt pert kapnak a nyakukba a két gyártó valamelyikétől.

Az esetleges egyesülés lehetőségét az Ericsson vezérigazgatója, Hans Vestberg gyorsan elvetette a Bloombergnek nyilatkozva. "Nem hiszek a nagy összeolvadásokban, így ez a jelenlegi legjobb megoldás. Sokkal gyorsabb és hatékonyabb [mint az egyesülés]" - mondta Vestberg. A befektetői reakció egyelőre mérsékelten pozitív, ami a konkrétumok hiányát tekintve nem meglepő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról