Szerző: Voith Hunor

2015. november 3. 09:30

Menedzsmentplatformot vett a Docker

A cég a Tutumot vásárolta fel, hogy a jövőben átfogó szolgáltatásportfóliót kínálhasson.

Teljeskörű szolgáltatásra törekszik a Docker. Az "újkori" konténerlázat fellobantó cég eddig 162 millió dollárnyi kockázati tőkét vont be, és mára gyakorlatilag minden fontosabb publikus felhőszolgáltatóval együttműködésre lépett. Az egykor kis cég a beömlő pénzből már több akvizíciót is végrehajtott, melyek célja nem csak egy-egy hiányzó fejlesztés megszerzése, hanem a szakembergárda bővítése is volt.

A legújabb felvásárlás tárgya a DevOps körökben viszonylag ismertnek és népszerűnek számító konténermenedzsment-platform, a Tutum volt, az árat egyelőre egyik fél sem hozta nyilvánosságra. A Dockernél alig néhány hónappal fiatalabb Tutumot 2013 őszén alapították –Borja Burgos és Fernando Mayo elmondásuk szerint már akkor is érezték, hogy az egyébként régóta létező konténeres technológiák rövid időn belül robbanni fognak. Már a korai szakaszban olyan területekre (a menedzsmentre és az automatizálásra) koncentráltak, melyekről sejtették, hogy kiemelt fontosságúak lesznek, de komolyan nagyon kevesen fognak velük foglalkozni a Docker életének korai szakaszában.

Fejlesztő vagy? Segíts! Hack the Crisis. Gyere hétvégén fejleszteni, csatlakozz a hazai fejlesztői közösséghez!

A cég felvásárlásakor 11 főt alkalmazott Madridban és New Yorkban, ők a közlemény szerint egyöntetűen a Docker San Francisco-i főhadiszállásán fogják folytatni munkájukat. Az akvizícióig a TechCrunch befektetési adatbázisa szerint 2,72 millió dollár kockázati tőke folyt be a kasszába, a Docker ennek bizonyára sokszorosát fizette ki a Tutumért.

Arról még nincs pontos információ, hogy az egyelőre kizárólag ingyenes bétaverzióban elérhető felhős menedzsmentplatform milyen formában él majd tovább a Docker portfóliójában, ahogy arról sem, hogy az új tulajdonos megtartja-e majd az ingyenes szolgáltatásszintet, vagy kizárólag prémium, fizetős szolgáltatásként fogja kínálni. A Tutumnak jelenleg mintegy 24 ezer, jellemzően céges felhasználója van. A platform egyik legnagyobb vonzereje, hogy natívan támogatja az Amazon Web Servicest, a Microsoft Azure-t és az IBM SoftLayert is, és a használatával akár több szolgáltató felhője között is szabadon lehet mozgatni konténereket – automatizáltan, terheléselosztás mellett is.

a címlapról