Szerző: Voith Hunor

2015. július 20. 09:50

Most biztonság terén erősít felvásárlással a Microsoft

Satya Nadella továbbra sem fél arra használni a Microsoft kövér bankszámláját, hogy kompetenciát és/vagy ügyfélkört vásároljon a vállalatnak. A legfrissebb szerzemény két izraeli üzleti lap szerint a mindössze három éve alapított, felhős biztonsági megoldásokat fejlesztő Adallom.

Lassan hagyománnyá válik, hogy a Microsoft néhány havonta, alkalmanként párszáz millió dollárért "felcsippent" egy-egy kisebb, de a saját területén sikeres és komoly szakértelemmel bíró céget. Ahogy az elmúlt időszakban láttuk, a vállalat vezérigazgatója, Satya Nadella egyáltalán nem ódzkodik hozzányúlni a cég kövér, több tízmilliárd dolláros bankszámlájához, ha úgy ítéli meg, felvásárlással gyorsan és hatékonyan lehet egy-egy területet megerősíteni. A mobilos terjeszkedés mellett a Microsoft kiemelt hangsúlyt fektet felhős biztonsági megoldásainak fejlesztésére is – két izraeli üzleti lap információi szerint pedig most itt is akvizícióval toldja meg saját kompetenciáját a vállalat.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Globes és a Calcalist belsős forrásokból úgy tudja, hogy a Microsoft 320 millió dollárt fizet az izraeli Adallomért. A felhős biztonsági megoldások fejlesztésével és szolgáltatásával foglalkozó céget mindössze három éve alapította az Izraeli Védelmi Erők hírszerzési egységének három fiatal végzőse. A vállalkozás eddig közel 50 millió dollár kockázati tőkét vont be, befektetői között szerepel az EMC, a HP és a Sequoia Capital is – ilyen háttérrel érdekes, hogy a felvásárlást a Microsoft és nem valamelyik, ilyenkor szokásos esetekben vélhetően elővásárlási joggal rendelkező korai befektető lépte meg. Mindenesetre valószínűleg ők sem jártak rosszul, mert a hírek szerint a legutóbbi, áprilisi befektetési kör során az Adallomot csak százmillióra értékelték, így a befektetésen busás hasznot realizálhatnak a korai beszállók. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg, de belsős források szerint a hivatalos bejelentés napokon belül megtörténhet.

Az izraeli cégnek egyébként nem ismeretlen az amerikai terep, hiszen főhadiszállása amúgy is a kaliforniai Menlo Parkban, ahol 90 alkalmazottjának fele dolgozik. A létszám másik fele Tel Avivban végzi a munkáját, a cég ugyanis a kutatás-fejlesztést Izrael határain belül tartotta. A Microsoft és az Adallom kapcsolata nem újkeletű, az izraeli cég még 2013 dolgozott együtt a redmondi vállalat biztonsági szakembereivel egy Office 365-öt érintő támadás és az azt lehetővé tévő sérülékenység elhárításán.

A Microsoft nem először hagy több százmillió dollárt a híresen erős startup-ökoszisztémával rendelkező Izraelben. Tavaly két, egyenként 200 milliós üzlet keretében szerzett meg izraeli cégeket, az Equivót és az Aoratót – előbbi a gépi tanuláshoz szükséges elemzési eszközöket, utóbbi pedig az Adallomhoz hasonlóan vállalati biztonsági megoldásokat fejlesztett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról