:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. július 6. 15:30

Masszív áremelés a Microsoft felhős szolgáltatásaiban

Globálisan emelte az Azure lokális valutában kifejezett árát a Microsoft - legalábbis az ügyfeleknek kiküldött emailek szerint. Euróban ez egységesen 13 százalékos áremelést jelent, augusztus 1-től.

Könnyű megszokni, hogy a felhős infrastruktúra ára folyamatosan esik - mind a számítási kapacitás, mind a tárhely, mind a hálózati forgalom ára nagyot esett az elmúlt néhány évben, részben a műszaki fejlődésnek, részben a szolgáltatók közötti öldöklő versenynek köszönhetően. Az árak azonban nem csak eshetnek, juttatja eszünkbe a Microsoft, az Azure, az Office 365 és egyéb felhős szolgáltatások ára ugyanis most igen jelentős áremelést kapott.

A vállalat lapunkhoz eljuttatott hivatalos álláspontjában elismerte az áremelést: "a felhőszolgáltatások piaca dinamikus, és ezt figyelembe véve a Microsoft is igazodik a piac adottságaihoz, és módosít az árain."  A háttérben valószínűleg az  igen erős dollár áll, az euró-dollár árfolyam ugyanis a megszokottnak számító mintegy 1,4-es szintről az elmúlt egy évben 1,1 dollárra olvadt. Egyébként nem az euró gyengült, hanem a dollár erősödött, a jennel és más valutával szemben is hasonló arányú erősödést mutat. Az ausztrál előfizetők egyébként rosszabbul jártak, ott 26 százalékos áremelést foganatosított a vállalat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A cég által az ügyfeleknek kiküldött levél megjegyzi, hogy egyes Azure-előfizetési konstrukciók, amelyet az Enterprise Agreement (EA), Enterprise Subscription Agreement (EAS) vagy Server and Cloud Enrollments (SCE) keretein belül vásároltak a partnerek rendelkeznek árgaranciával. Ilyen esetben a vállalatoknak a régi ár és az új ár közül az alacsonyabbat (tehát a régit) számlázzák ki, ezeket az előfizetőket így az áremelés nem érinti. A hazai Microsoft közlése szerint "a megváltozott árak az új előfizetőkre érvényesek. A meglévő előfizetők a megújításkor kapják meg a módosított árakat. Az ármódosítás a sztenderd értesítési szabályzat alapján történik. A partnereket a Microsoft a megfelelő csatornákon tájékoztatja."

A Microsoft Online Subscription Program és az Open előfizetési konstrukció előfizetőire, valamint a fentiektől eltérő mennyiségi licenccel rendelkező ügyfelekre azonban már az új árak lesznek érvényesek augusztus 1-től. Az érintett termékek listáját, az áremelés pontos mértékét az alábbi táblázat mutatja:

Mivel a Magyarországon az eurós árak érvényesek, az Office 365 esetében 10 százalékos (E3 és E4 fokozatnál csak 8 százalékos), a CRM Online esetében 10 százalékos áremelés lép érvénybe elsejétől. A legnagyobb emelést az Enterprise Mobility Suite kapta, masszív 26 százalékos emeléssel, igaz, ebben már benne foglaltatik az ATA (Advanced Threat Analytics) 15 százalékos felára is. Az Azure egységesen 13 százalékkal drágult.

Indokolatlan áremelés

Az áremelés roppant szokatlan, azt ugyanis nem indokolja a költségek emelkedése. A Microsoft ugyanis nem gyár, a felhős szolgáltatáshoz kapcsolódó költségei nem (csak) dollárban keletkeznek, hanem az adatközpontok helyszíne szerint változó helyi valutában - az európai központok esetében például euróban. Ez azt jelenti, hogy (dollárban kifejezve) az adatközpontok fenntartásával kapcsolatos költségek, mint az elektromos áram ára csökkentek, pontosan ugyanolyan mértékben, ahogy a (dollárban kifejezett) bevételek is zsugorodtak.

A fentiek fényében különösen érdekes lesz, hogy az európai adatközpontokkal szintén rendelkező Google és Amazon követi-e a Microsoft áremelését, vagy helyben hagyja a jelenleg érvényes árakat. A könyvelésben ugyanis a bevételi oldalon számottevő zsugorodást hoz az erős dollár, arra pedig a befektetők nem mindig figyelnek, hogy a költségek is hasonló mértékben zsugorodnak. A Microsofttal elllentétben az Amazon és a Google az európai ügyfeleknek is dollárban számláz, tehát a dollár erősödésével euróban kifejezve ezek a szolgáltatások már eddig is jelentősen megdrágultak, a cégek tehát már hónapok óta (passzívan) meglépték azt, amit a Microsoft csak most húzott be.

Frissítve: cikkünk megjelenését követően a Microsoft átküldte az áremelést részletező táblázatot, ezzel bővítettük a cikket.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.