Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Hamarosan a sofőrök agyhullámait figyeli majd a Jaguar

Hlács Ferenc, 2015. június 22. 10:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A sofőrök szívritmusa és légzése mellett azok agyhullámait is figyelemmel kísérné a Jaguar Land Rover fejlesztés alatt álló járműveiben. A vállalat a NASA által is használt technológiát költöztetne autóiba, amellyel azokat az esetleges önvezető funkciókra is felkészítheti.

hirdetés

A NASA-tól kölcsönzött technológiával segítené a sofőröket a Jaguar Land Rover. Hogy járműveit biztonságosabbá tegye, a vezetők légzését, szívritmusát, sőt agyhullámait is figyelemmel kísérné. A megoldást a vezetésbiztonság emelésére használja majd az autó, célja csökkenteni a sofőr figyelmetlenségből adódó potenciális kockázatokat. A rendszer a későbbiekben az önvezető autókhoz vezető átmenetben is fontos szerepet játszhat.

Az útra figyelj!

A fejlesztések közül kétségtelenül a Mind Sense névre keresztelt technológia a legizgalmasabb: a vezető agyhullámainak mintázatát követő megoldás célja, hogy időben észlelje, ha az elálmosodik vagy egyszerűen elkalandozik vezetés közben. Bár a hasonló megoldások az esetek túlnyomó többségében fejpántokra szerelt szenzorokkal dolgoznak, ez egy autóban nem igazán praktikus, a Jaguar ezért a kormányba költöztetné a szükséges érzékelőket. Ezt az eljárást használja egyébként a NASA is a pilóták koncentrációjának követésére, így kipróbált, megbízható szerkezetről van szó.

A kormányba beszerelt érzékelő a vezető kezén keresztül figyeli az agyhullámokat. Mivel a forrástól a kézfej már viszonylag messze van, egy speciális szoftverre is szükség van, amely felerősíti azokat, illetve kiszűri az elektromos háttérzajt. Az autó számítógépe ezután képes megállapítani, hogy dekoncentráltságra utaló vagy épp az éber figyelemre jellemző hullámokat gyűjtött be. Amennyiben a sofőr elkalandozna, a jármű kormány vagy a pedálok vibrációjával jelez neki.

Az autógyártó, ezeken túl a járművek ülését is különböző, "orvosi minőségű" érzékelőkkel szerelné fel. A beépített eszközök a sofőr légzéséből, illetve szívveréséből származó rezgéseket is érzékeli, ezzel pedig amellett, hogy valós idejű képet kap a vezető egészségügyi állapotáról, annak hangulatáról, stressz-szintjéről is hasznos adatokat szerez, majd ha szükséges, megnyugtatóbb beltéri világítást állíthat be, illetve a szórakoztatórendszer hangerejét is annak megfelelően szabályozhatja.

A sofőrök állapotának folyamatos figyelemmel kísérése, legyen szó légzésről, szívverésről vagy akár agyhullámokról, kulcsszerepet játszhat az első, önvezető funkciókkal felszerelt autók megjelenésekor. A hasonló járművek korai generációi valószínűleg nem lesznek teljes mértékben képesek az önálló irányításra, csak adott körülmények között veszik majd át a volánt a sofőrtől, például autópályán, vagy a gyártó által jóváhagyott útszakaszokon. A kérdéses területet itt nem az jelenti, hogy a jármű mikor veszi át a kontrollt, sokkal inkább, hogy mikor adja vissza. Ahhoz, hogy az automatika "elengedhesse a kormányt", meg kell győződnie róla, hogy a sofőr megfelelő állapotban van a vezetéshez.

Érintőkijelző, érintés nélkül

Az ambiciózus kutatások mellett a vállalat egyszerűbb fejlesztéseket is alkalmaz, ilyen például az autó szórakoztatórendszeréhez tartozó érintőkijelző hatékonyságának növelése: hogy a felhasználó minél kevesebb időt töltsön a képernyő figyelésével, az egyes gombnyomásokat már a panel tényleges megérintése előtt igyekszik kitalálni. Ehhez egy a vezető kezét figyelő kamerarendszert használ, amely a kéz pozíciójából határozza meg, annak tulajdonosa mire is akart rábökni. A Jaguar tesztjei szerint a módszer mintegy 22 százalékkal csökkentette a virtuális gombok kiválasztására, illetve megnyomására fordított időt.

Arról, hogy a felhasználók visszajelzést is kapjanak a gombnyomásról, a vállalat ultrahang-sugárzókkal gondoskodna: a panel mögött elhelyezett eszközök által kibocsájtott, koncentrált rezgések tapintásérzetet keltenek a sofőr ujjában, amely ráadásul az adott funkciótól függően variálható is, az egyszerű koppintástól a "csiklandozó" érzésig. A technológiával korábban a Bristoli Egyetem kutatói is foglalkoztak, eredményeikről mi is megemlékeztünk.

A Jaguar végül, de nem utolsó sorban a gázpedál felől érkező "érintéses" (haptic) visszajelzéseken is csiszolna, a rezgő jelzések mellett a külön motorokkal felszerelt pedál különböző helyzetekben változó ellenállással jelezhet a sofőr felé: a sebességhatárhoz közeledve például, egyre nehezebb lehet a gázadás. Hasonló megoldást alkalmaz egyébként a Tesla is, a cég egyes elektromos autói, ha valamelyik oldalt akadályt észlelnek, a kormányrendszeren keresztül, ellentartással jelzik, hogy nem érdemes arra vezetni a járművet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.