Szerző: Gálffy Csaba

2015. június 1. 12:00

Computex: tabletekkel és szelfi-mobillal kavarja az állóvizet az ASUS

Új telefonnal, tabletcsaláddal és okosórával rúgta be a Computexet az egyik legnagyobb tajvani IT-cég, az ASUS. A fejlesztések a termékek differenciálását célozzák, nagy kérdés, hogyan válaszol a piac ezekre.

Tablet, újra

Az ASUS a tabletes piac egyik zászlóvivője, itt Magyarországon is, mind az androidos, mind a windowsos eszközökkel jó piaci fogadtatásra lelt a cég. Ezért is érdekes az új páros, amelyet immár a Zen márkaernyő alatt, ZenPad néven mutatott be a cég. A két tablet a ZenPad 8 és ZenPad S 8 nevet kapta, mindkettő Intel Atom processzorra épül, és mindkettő Androidot futtat - a windowsos termékekkel valószínűleg a cég már megvárja a Windows 10 érkezését.

A két ZenPad ugyanakkor nem is lehetne különbözőbb a specifikációkat illetően. Ugyan mindkettőbe 8 hüvelykes panel került, ezek képaránya és minősége is eltérő. Az olcsóbb kiadás 1280 x 800 felbontást kapott 16:10-es képaránnyal (189 PPI) - erre már néhány évvel ezelőtt is húztuk volna a szánk, szerencsére a ZenPad S-ben 2048 x 1536 pixeles a panelje (320 PPI) használhatóbb 4:3-as arányú (mindkettő IPS LCD rendszerű). A hardveres alapok is nagyon különbözőek, míg a kisebb modell a Rockchip-Intel kooperációs termékét, az Atom x3-at kapta meg (négy Silvermont generációs mag, 1,2 GHz-en, Mali 450 grafikus egységgel) és 1 illetve 2 gigabájt RAM-mal érkezik, a ZenPad S-ben már a telivér ("igazi Intel") Atom dolgozik, ebben a Silvermont magok 2,33 GHz-en ketyegnek, a GPU-t pedig a PowerVR szállítja, az operatív tár pedig 4 gigabájtra nő - ez már simán hozza a jelenlegi csúcsot ezen a területen.

A ZenPad S 8 néhány ponton igazán kiemelkedő adatokkal rendelkezik, tömege mindössze 299 gramm, vastagsága pedig 6,68 milliméter, ezzel komoly kihívója akár az Apple iPad Air 2-nek is, legalábbis papíron. A két tablet áráról a gyártó nem beszélt, bár várható, hogy a ZenPad a tablet-piac alsó-közép kategóriájában, a ZenPad S pedig az abszolút csúcskategóriában versenyez majd. Ezt erősíti, hogy a tablet USB 3.1 szabványú, Type-C csatlakozót kapott, microUSB nincs is az eszközön, valamint ceruzás bevitelt is támogat az opcionális Z Stylus-szal kombinálva.

A két nyolc hüvelykes modell mellett egy 7 és egy 10,1 hüvelykes ZenPad is érkezett, ezekről azonban épp csak említés szintjén szól a cég sajtóközleménye.

Zenfone Selfie

A telefon megkülönböztető jegye, hogy az előlapi és a hátlapi érzékelő megegyezik, mindkettő a Toshiba által gyártott, 13 megapixeles egység. Teljes azonosság nincs, az eltérő igényeknek megfelelően az optika különbözik, az előlapi egység 24 milliméteres fókusztávolsága nagyobb látószöget eredményez, mint a hátlapi egység 28 millimétere. Ez kompromisszumos megoldás, cserébe a hátlapi optika fényereje nagyobb lehet (f/2.0 vs f/2.2), így gyenge fényviszonyok között jobb képet készít. Mindkét kamerát lézeres autofókusszal látta el az ASUS, érdekes lesz ennek működése az előlapi kamera esetében.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az előlapi kamerát a meghirdetett szelfi-fókusznak megfelelően alaposan fel is szoftverezte a gyártó, az egység 88 fokos látószögét a "selfie panorama" mód 140 fokig nyújtja, és persze a távol-keleten elvárásnak számító "szépítés" funkció is megtalálható benne, amely egyben fehéríti a fogakat, elsimítja a ráncokat és megnagyobbítja a szemeket - vagy valami ilyesmi. A telefon beépített hátlapi támaszt is kapott, így a szelfibotot akár otthon is hagyhatjuk - ígéri a cég.

A specifikációk dolgában a Zenfone Selfie erős középkategóriás modellnek ígérkezik, az 5,5 hüvelykes, 1080p felbontású IPS kijelző mögé egy viszonylag szerény képességű processzor, a Snapdragon 615 került, amely négy magas órajelű és négy alacsony órajelű Cortex-A53 fürtöt kombinál (1,7 illetve 1 GHz-en), a GPU feladatát az Adreno 405 látja el. A telefon Android 5.0 Lollipop rendszerrel érkezik, a lehetséges szoftverfrissítésekről (Android M) a gyártó egyelőre nem beszél.

Máris itt az új Zenwatch

Szeptemberben mutatkozott be az ASUS okosórája, az Android Weart futtató Zenwatch, máris itt a második, javított kiadás. Az új modell módosított specifikációiról a cég keveset árult el, annyit tudunk, hogy a rendszerlapkát a Qualcomm szállítja, a készülékház pedig immár megfelel az IP67 szabványnak, vagyis nagyjából az Apple Watch-csal egyenértékű védelmet biztosít (tusolni lehet vele, búvárkodni nem). Az újdonságok egyébként szinte kizárólag az áttervezett házat érintik, amely immár egy helyett három színben kapható és két méretben is elérhető. Fontosabb újdonság, hogy a töltő immár mágneses illeszkedésű és a töltési időt is sikerült a gyártónak lefaragnia. Az üzemidőről ugyanakkor semmit nem tudunk, remélhetőleg az új rendszerlapka meg tudja nyújtani azt.

A Zenwatch 2 gombot is kapott az oldalára, sajnos a helyszíni beszámolók szerint ez egy szimpla bekapcsológomb, amellyel a kijelzőt ébreszthetjük fel, akárcsak a Moto 360 vagy az LG G Watch széria esetében. Az Apple-től megismert tekergethetős "digital crown" koncepció úgy látszik Android Wearen továbbra is várat magára, pedig a rendszer alapgesztusainak (jobb-bal és fel-le görgetés) kiváltása jó ötlet lett volna.

Az Android Wear továbbra is roppant zárt rendszer, így az ASUS sem tudott érdemben hozzányúlni a Google által tervezett felhasználói felülethez, azt csupán saját digitális számlapjaival egészítette ki (minden más gyártóhoz hasonlóan), ASUS telefonnal használva pedig a kamera távirányítása és a fitnesz-integráció gazdagodik extra képességekkel.

A legnagyobb meglepetés azonban a piaci rajt: az ASUS közlése szerint a Zenwatch 2 még hosszú hónapokig nem lesz elérhető, elődjéhez hasonlóan a berlini IFA-n lesz majd a hivatalos rajt, a részletes specifikációk, megjelenési dátum és az ár is ott lepleződik majd le. Feltevődik a kérdés, hogy ebben az esetben miért mutatta be az utód modellt ilyen korán a gyártó - erre azonban valószínűleg csak az elnök-vezérigazgató Jonney Shih tudna érdemi választ adni.

Computex - van tehát minden

A nagy tajvani seregszemlére nem csak ezzel a két termékkel készült a vállalat, bemutatkozott például a gyártó új csúcsmonitora, a ProArt PA329Q, amely egy 32 hüvelykes, UHD (4K) felbontású kijelző. A termék egyértelműen a professzionális felhasználókat célozza, ennek megfelelően 10 bites színmélységű IPS panelt kapott, amely a teljes Adobe RGB színpalettát lefedi, de működik sRGB, DCI-P3 és Rec. 2020 színmódban is. A profi monitorokat az ASUS még a gyártás során kalibrálja, így utólagos kalibrációra már nincs szükség, a cég garantálja a pontos színvisszaadást (2-nél kisebb átlagos Delta-E értékkel).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról