Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Búcsút inthet a publikus felhőnek a HP

Hlács Ferenc, 2015. április 09. 17:00
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Feladhatja a küzdelmet a HP a publikus felhőszolgáltatások terén. A vállalat a The New York Times szerint termékei sikertelensége miatt a jövőben a privát felhőre fókuszál majd.

hirdetés

Kihátrálhat a publikus felhőszolgáltatások piacáról a HP - értesült a The New York Times. A területen egy évvel ezelőtt még komoly ambíciókkal rendelkező vállalat felhős üzletágának vezetője, Bill Hilf a lapnak nyilatkozva elismerte, termékeik iránt a vártnál jóval kisebb az érdeklődés, ezért nincs értelme továbbra is fenntartani azokat.

Bár a piacon a HP nem igazán tudott jelentősebb eredményt felmutatni, meglepő, hogy a területen tavaly ősszel még százmillió dollárt befektető vállalat néhány hónappal később, különösebb átmenet nélkül fújjon hátraarcot. A cég ugyanis szeptemberben bőszen felvásárolta az OpenStack-kihívó Eucalyptust, amelynek csapatát saját, Helion nevű publikus felhős termékének szolgálatába állította. Utóbbit azonban az új erőforrásokkal sem sikerült népszerűvé tennie, az OpenStackre építő megoldás, mint az a HP által lengetett fehér zászlóból is látszik, nem lett sikeres.

A vállalat így lényegében beismerte, hogy nem tud versenyezni a rivális óriásokkal. Egyik szóvivője ugyanakkor a VentureBeatnek küldött levelében tagadta, hogy elhagynák a publikus felhő piacát, kiemelve, hogy a HP-é a jelenlegi legnagyobb OpenStack-alapú nyilvános felhőszolgáltatás - ezt a Gartner elemzője Twitter-bejegyzésében gyorsan meg is cáfolta, mondván ez a cím a Rackspace-t illeti.

A cég nem sokkal korábban még egyáltalán nem volt ilyen belátó felhős törekvéseinek kudarcát illetően. Amikor Meg Whitman vezérigazgató októberben bejelentette, hogy a HP két részre, egy nyomtatókkal és PC-kkel, illetve egy vállalati termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó részlegre oszlik, a lépést többek között a vállalat (tervezett) előretörésével indokolta – a felhős szolgáltatások terén.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az óriás teljesen otthagyná ezt a piacot, különböző privát megoldásokat a jövőben is kínál majd. A vállalat nemrég, az Open Compute Summiton mutatta be új, Cloudline névre keresztelt nyílt szervereit - az olcsó, minimalista eszközökkel a cég a távol-keleti bérgyártókkal veszi fel a harcot. Emellett persze a Helion privát szerverek és az ARM-alapú Moonshot termékek is ott maradnak a vállalat palettáján.

A HP közben a gyengélkedő hálózati fronton erősíteni próbál, nemrég bejelentette, hogy 3 milliárd dollárért felvásárolja az Aruba Networks-öt, továbbá a tajvani Accton eszközeit és a Cumulus Networks szoftvereit saját neve alatt fogja kínálni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!