Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Windows Server: lesz csupasz kiadás

Voith Hunor, 2015. február 10. 13:20
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Microsoft azt már korábban közölte, hogy a Windows Server következő verziója csak valamikor 2016-ban fog piacra kerülni, mert az új operációs rendszer nyilvános tesztelésére és a visszajelzések feldolgozására az eddigieknél több időt akarnak fordítani. Most az is kiderül, milyen fontosabb irányok mentén zajlik a fejlesztés.

hirdetés

Mély átalakítások eredménye lesz majd a Windows Server következő, jövőre megjelenő verziója. Jeffrey Snover, a Windows Server divízió főmérnöke erről és az operációs rendszer fejlesztését meghatározó alapelvekről a Microsoft TechDays Online második napján beszélt. A Windows 10-zel azonos alapokra épülő Windows Server első – és idág egyetlen – előzetesét 2014. október elseje óta lehet kipróbálni, a következő valamikor tavasszal érkezik majd. A végleges változat a tervek szerint csak valamikor 2016-ban, jóval az asztali Windows 10 piacra dobása után lesz elérhető. Snover szavai alapján a szerveres csapatnak addig bőven lesz min dolgoznia.

Felhőre optimalizálva

A Microsoft az Azure fejlesztésének és felépítésének kritikus szakaszában hatalmas energiát fordított arra, hogy megteremtse az infrastruktúraszolgáltatás nyújtásához szükséges, skálázódó és hatékonyan futtatható alapokat. A vállalat az így szerzett tapasztalatokat és létre hozott technológiai megoldásokat felhasználja és kisebb léptékben adoptálja az új Windows Server fejlesztése során. A Windows Server üzletág vezetője, Neil Young korábban azt nyilatkozta, hogy szeretnék a helyben futó (on-premise) és a felhős megoldások közötti határvonalat elmosni. Ezzel egyébként csak a vállalati ügyfelek oldalán egyre gyakrabban jelentkező igényt fogják kielégíteni, az elképzelés nem egy hirtelen megvilágosodásból ered. Snover most ezt azzal egészítette ki, a szoftveresen meghatározott funkciók elengedhetetlenek ahhoz, hogy ezt a fejlesztési tervet kivitelezve tartani tudják magukat az új termékstratégiához.

Az operációs rendszernek lényegében két változata lesz. Snover szerint az alap egy kicsontozott, csak a felhős környezethez legszükségesebb komponenseket tartalmazó szoftver lesz – olyasmi, mint a Server Core, csak még fókuszáltabb. Ezt egészíti majd ki egy olyan verzió, ami a ma ismert Windows Serverhez lesz hasonló, két fő alkalmazásprofillal felruházva: egyik a felhős, a másik az on-premise API-k támogatásáért lesz felelős.

Konténerbe zárva

A következő Windows Server a korábbi ígéreteknek megfelelően támogatni fogja a konténeres megoldást is, azaz a rendszer oldalán nem lesz szükség futtatókörnyezetre és egyéb komponensekre – legutóbb például a Canonical jelentette be az Ubuntu kifejezetten felhőre és infrastruktúra-szolgáltatásokra hangolt változatát, az Ubuntu Core-t. A Microsoft két típusú konténertámogatást fog beépíteni az operációs rendszerbe, alkalmazáskompatibilitási és felhős fókusszal. A jövőre érkező Windows Server támogatni fogja a Dockert, ennek új, az operációs rendszeren futó változatának fejlesztése nyílt forrású projekt keretén belül zajlik. Az Azure egyébként már tavaly óta rendelkezik Docker támogatássa, de ezt csak Linux virtuális gépet futtatva lehet kihasználni.

Snover kitért a Linux támogatásra is, elmondása szerint jelentős energiát fektetnek a megfelelő minőségű támogatás elérésébe, hiszen “ha az Azure-t nézzük, a Microsoft 10 linuxos installáción többet keres, mint két windowsoson.”

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!