HWSW

CyanogenMod: Android One platformra is

Az Android One készülékekre is megérkezett a népszerű alternatív Android rendszer, a CyanogenMod. A fejlesztőcsapat mindhárom olcsó MediaTek alapú okostelefonhoz egyetlen szoftververziót ad ki, amelyet heti rendszerességgel frissít.

Az Android One készülékeket is bevonja kék ernyője alá a CyanogenMod. Az Android platform legnépszerűbb alternatív ROM-ja a 11-es KitKat alapú verzióval debütál az olcsó, a Google által közelről felügyelt készülékeken - a fejlesztőcsapat ugyanakkor már dolgozik a Lollipop-ra épülő, 12-es verziószámú kiadáson is. A bejelentés azért is mérföldkő a CM-brigád számára, mert az Android One az első MediaTek chipre épülő platform, amelyet a szoftver támogat. A fejlesztők blogbejegyzése szerint [1] ugyanis egészen eddig nem sikerült a lapkákat támogató, megfelelően működő szoftverváltozatot létrehozniuk.

Érdekes továbbá, és az olcsó készülékek alapjául szolgáló hardverplatform egységét is jól mutatja, hogy a jelenleg elérhető háromféle Andrid One telefon, azaz a Spice Dream Uno, A Karbonn Sparkle V és a Micromax Canvas A1 egyetlen közös szoftvert kap, "sprout" kódnév alatt. Ez annak köszönhető, hogy az Android One egy olyan rögzített platform, amelyben minden érzékelő és egyéb hardverkomponens fix, így ugyanaz a kernel módosítás nélkül működik minden inkarnációján.

A merészebb felhasználók egyébként már tavaly ősszel feltehették a rendszert készülékeikre az XDA Developers egyik lelkes fejlesztőjének köszönhetően, ekkor azonban még nagyon korai alfa verziókról volt szó, amelyekben jobb esetben is csak a telefon legalapvetőbb funkciói működtek. A Cyanogen csapatának köszönhetően ez már nem csak alternatív rendszer, hanem egy folyamatosan karbantartott, minőségi teszteket is sikerrel vevő disztribúció.

xA most megjelent hivatalos verzió sem teljesen stabil, az egyelőre "nightly" fázisban van, így még előfordulhatnak bugok, amelyeket a fejlesztők a minden vasárnap kiküldött frissítésben igyekeznek kigyomlálni. A vállalat arról egyelőre nem adott részletesebb tájékoztatást, hogy mikor várható a CM12, azaz a Lollipop-alapú CyanogenMod megjelenése az olcsó készülékekre - mindenesetre nem érdemes rá egyhamar számítani, miután a rendszer legfrissebb verziójának éppen csak megérkeztek az első nightly verziói.

A CM12 érkezését a cég január 5-én jelentette be, [2] annak korai kiadásait első körben összesen 31 készüléktípusra tette elérhetővé - amelyek közül meglepő módon több korábban az "első sorban harcoló" modell is kimaradt, mint például a Nexus 5. A készítők szerint a szoftver bár jócskán tartalmaz még bugot, akár napi szinten is használható, az alapfunkciók ugyanis jórészt gond működnek benne. A CyanogenMod csapata lendületesen indította az évet - akinek felkeltette az érdeklődését a kékesebb Lollipop, és készüléke is rajta van a szerencsés modellek listáján, a vállalat weboldaláról [3]letöltheti az alternatív rendszer legfrissebb verzióját, az átalakításban pedig a cég saját fejlesztésű, automatizált alkalmazásai is segítenek, a gyári szoftver lecserélése nem bonyolultabb, mint egy Windows alkalmazás telepítése.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://www.cyanogenmod.org/blog/cyanogenmod-for-android-one
[2] http://www.cyanogenmod.org/blog/the-l-is-for-lollipop
[3] http://www.cyanogenmod.org/
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/53420/android-one-cyanogenmod-cm11-cm12.html
Író: Hlács Ferenc (feradyr@gmail.com)
Dátum: 2015. január 12. 16:32
Rovat: vállalati it