Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Iparági mobilappok jöttek az IBM-től iPadre

Bodnár Ádám, 2014. december 11. 12:05
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Megérkeztek az IBM első MobileFirst üzleti alkalmazásai az Apple iPad gépeire. A két cég várakozásai szerint ezek segítségével növelhető az iPad elterjedtsége a vállalati szférában.

Még nyáron jelentette be az Apple és az IBM, hogy együttműködnek annak érdekében, hogy az iPadek jobban terjedjenek a vállalati vevők körében. Megszületett a két cég kooperációjának első gyümölcse néhány iparág-specifikus mobilos alkalmazás képében, amelyek persze IBM technológiára épülnek.

Ha mobil üzleti alkalmazásokról van szó, valószínűleg keveseknek jut eszébe az IBM, pedig a Nagy Kék minden erejével azon van, hogy ezen a területen is megvesse a lábát. A cég ezért még a nyáron kötött stratégiai szövetséget az Apple-lel, amelynek keretében például az iOS vállalatok számára fontos képességeinek fejlesztésében is közreműködik. Emellett a megállapodás fontos eleme, hogy sok IBM üzleti alkalmazás érkezik iPadre, a tableteket ráadásul közvetlenül az IBM-től vásárolhatják meg az ügyfelek és a támogatást is a New York-i központú cégtől igényelhetnek hozzájuk.

A két vállalat tegnap bemutatta az iPadre fejlesztett üzleti alkalmazások első hullámát, összesen tíz szoftver érkezett, amelyek egy-egy iparágban felmerülő speciális problémákra nyújtanak (mobil) megoldást. A portfólióban van két mobilapp a légiközlekedési iparág számára, az egyik a pilóták, másik pedig a légi személyzet számára, emellett több olyan app érkezett, amelyet kimondottan banki és pénzügyi területre szánnak a cégek - ezekhez a hátteret természetesen az IBM analitikai technológiai szolgáltatják. Van két alkalmazása az IBM-nek kormányzati felhasználásra, egyik a szociális munkásokat támogatja, a másik pedig a bűnüldözésben segít. A sort két kereskedelmi app, illetve egy távközlési szolgáltatók részére kifejlesztett szoftver zárja.

Az IBM mára elsősorban IT- és üzleti szolgáltató, a szoftverek és hardverek fejlesztése gyakorlatilag ennek az üzletágnak alárendelt tevékenység. A portfólióból azonban egyre inkább hiányoztak a mobilitási megoldások. A cég ugyan fejlesztett eddig is mobilappokat mindenféle platformhoz, így mondjuk az üzleti analitikához hozzá lehetett férni iPadről, ezek az eszközök azonban nem voltak a szolgáltatás részei, a megoldás integrált elemei. A stratégiai együttműködéssel az IBM kitölti ezt a hiányzó rést, a leszállított megoldás minden elemére, a szerverektől a tabletekig tud támogatást adni és jótállást vállalni. Hozzátehetjük, a nagyvállalati döntéshozók legnagyobb örömére, ugyanis az integráció felelősségét és üzleti kockázatát ebben a konstrukcióban ugyanis kizárólag az IBM viseli.

Az Apple a partneri kapcsolat révén tovább nyomulhat iPadjeivel a vállalati szektorban, az IBM globális értékesítési szervezet a korábban megvásárolt vagy újonnan üzembe helyezett megoldásokhoz az Apple tabletjeit is kínálhatja a mobil munkavégzés támogatására. Az IBM tegnap kiadott közleménye szerint már több nagy ügyfél is támogatja az új mobil szoftvereknek a bevezetését, köztük van a Citi, az Air Canada, a Sprint mobilszolgáltató, valamint Mexikó egyik legnagyobb pénzintézete, a Banorte.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.