Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

HP Superdome X: publikusak a teljesítményadatok

Bodnár Ádám, 2014. december 04. 14:36
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nyilvánosságra hozta a HP a héten bejelentett nyolc- és tizenhat processzoros, üzleti kritikus szervereinek első teljesítményadatait. A cég képviselői végre emelt fővel mehetnek az ügyfelekhez, a Superdome X tényleg ütősre sikerült.

A HP a héten jelentette be Xeon-alapú üzleti kritikus gépeinek portfólióját és rajtoltatta el a piacon a Superdome X nevű rendszereit, amellyel mostantól a legnagyobb teljesítményt igénylő ügyfelek kegyeit próbálja majd keresni. A premier után nem sokkal nyilvánossá váltak az első teljesítményadatok is, lássuk, mennyi is pontosan az X-faktor!

A Superdome X kapcsán a HP fontos üzenete a versenytársakkal már összemérhető teljesítmény. A tervezett fejlesztési ütemtervektől és megcélzott teljesítményszintektől rendre elmaradó Itanium családra épülő korábbi Superdome-generáció harmatos sebességét mi sem jelzi jobban annál, mint hogy a HP az utóbbi pár évben egyáltalán nem publikált iparági szabványos benchmarkokat a legnagyobb konfigurációkkal, a cég értékesítői pedig alighanem igyekeztek gyorsan másra terelni a témát, ha az Itanium-alapú Superdome-ok sebességére terelődött a szó az ügyfelekkel zajló megbeszélések alatt.

Jó hír a HP sales-csapata számára, hogy mostantól nem kell zavartam hümmögve a cipőiket bámulniuk vagy kitérő válaszokat adniuk a teljesítménnyel kapcsolatos kérdésekre, az új generációs Xeon E7 v2 processzorokra épülő Superdome-gépek abszolút az élvonalat képviselik a mai mezőnyben.

Nyers integer és lebegőpontos teljesítmény

A SPEC iparági szövetség integer műveletvégző képességet vizsgáló tesztje olyan, valódi életből vett kódok alatt méri meg a rendszerek sebességét, mint amilyen a forráskód-fordítás, tömörítés, sakkfeladvány megoldása, hálózati szimuláció és XML-konvertálás. A HP által publikált számok alapján 16 foglalatos kategóriában a Superdome X-nél nagyobb teljesítményű gép jelenleg nincs a piacon, a 9000 pont feletti teszteredménye bő negyedével előzi meg a szintén 16 foglalatos Fujitsu SPARC M10-4S modellt, a legerősebb 16 foglalatos IBM POWER eredményt pedig bő kétszeresen múlja felül.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy az IBM-nek egyelőre nincs 16 foglalatos POWER8 chipes szerverrel publikus teszteredménye, így az igazi versenytárssal az összevetést egyelőre nem lehet megcsinálni. Az erőviszonyokat ugyanakkor jól mutatja, hogy a 8 POWER8-at csatasorba állító IBM Power E870 integer műveletvégző teljesítménye 5 százalékkal magasabb a 8 processzoros Superdome X-nél, ráadásul ezt a teljesítményt 80 maggal hozza a 120 ellenében. Korábban is írtunk már arról, hogy a POWER8 magszintű teljesítményben mennyire erős, ez most is kiütközik.

Hasonló a helyzet a lebegőpontos feladatvégzés sebességét mérő SPEC_fp tesztben. Az új, 16 foglalatos Superdome X-nél magasabb teszteredménye egyetlen szervernek sincs a 16 foglalatos kategóriában, bár itt a Fujtsu lemaradása már nem olyan számottevő mint az integer tesztben, a különbség mindössze 3 százalék a HP szervere javára. Ami a nyolcfogalaltos rendszereket illeti, az IBM Power E870 alaposan helyben hagyja a kisebbik Superdome X-et, majdnem harmadával nagyobb teljesítményre képes - ha egyszer megjelenik a 16 POWER8 processzort felvonultató szervere az IBM-nek, minden bizonnyal új teljesítménybajnokot avathatunk.

Java szerverfeladat, SPECjbb2013

Jelenleg egyetlen teszteredmény érhető el az új Superdome X-szel, amelyből tipikus vállalati szerverfeladat futtatásának sebességére lehet következtetni, ezt pedig a SPEC által gondozott SPECjbb2013. A SPECjbb2013 teszt egy világméretű kiskereskedelmi lánc háttérrendszerének működését szimulálja, online tranzakciókkal és párhuzamosan futó komplex üzleti lekérdezésekkel. A Superdome X ezen a teszten 1 millió pont (MultiJVM) feletti eredményt hoz, ami tisztességes, az összképet azonban elrontja, hogy az IBM néhány nappal a HP gépének megjelenése előtt publikált egy majdnem 1,3 millió pontos eredményt Power E870 szerverével.

Az IBM eredményének megítélését tovább javítva, hogy nyolcfoglalatos szerverrel készült, és jelentősen kevesebb processzormag felhasználásával. A nagyvállalati szerverszoftverek licencköltsége gyakran a futtató szerver processzormagjainak számától függ, és mivel tízezer dolláros nagyságrendű tételekről van szó, egy hardverkonfiguráció gazdaságosságát alapvetően befolyásolja. A szoftverköltségek még akkor is a drágább gép javára dönthetnek egy beszerzésnél, ha az árkülönbség jelentős, mivel az arra rakódó támogatási költséget a teljes életcikluson át kell fizetni.

Mit mutat a matek a maglicencekkel?

A szoftverszállítók üzletpolitikájának része az ún. magfaktorokkal történő játszadozás, amely révén elérhetik, hogy egy adott szoftver egyik architektúrán futtatva olcsó, másikon pedig drága legyen. Az Oracle például az x86 processzoros szerverek magjaira csak 0,5 maglicenc megvásárlását írja elő, míg például az IBM POWER processzoros szerverekre "egész" licencet kell venni. Így egy azonos magszámú IBM szerveren az Oracle szoftver ára jelentősen magasabb, a Nagy Kéknek ilyen ellenszélben kell a piacon helytállnia.

A példa kedvéért megnéztük azt is, hogyan mutat az egyes szerverek teljesítménye Oracle maglicencekre leosztva - az IBM Power E870 minden magját egynek, a többi gép minden processzormagját pedig 0,5-nek számoltuk, ahogy azt a kaliforniai cég jelenleg érvényes licencelési gyakorlata előírja. A helyzet azonban még így is az, hogy a Power E870 adja toronymagasan a legmagasabb teljesítményt egy maglicencre vetítve. A grafikon másik tanulsága, hogy az Oracle érdekszférájába tartozó Fujitsu SPARC M10-4S mennyire leszerepel, a teljesítményét ugyanis 256 mag, vagyis 128 maglicenc megvásárlása mellett élvezhetik az ügyfelek.

Máshogy festenek ugyanakkor az eredmények, ha a SPECjbb2013 Critical-jOPS eredményeket nézzük - ez az meghatározott válaszidőn belül végrehajtott szerverműveletek eredményét tartalmazza. Ebben a tesztben a 16 foglalatos Superdome X-nek nincsen párja jelenleg, az azonos foglalatszámú Fujitsu gép eredményét jó harmadával múlja felül. A két rendszer magszáma hasonló, azonban a Xeonok magjai jóval erősebbek mint a SPARC64 X+ magjai. A nyolcutas IBM Power E870 még a hasonló foglalatszámú Superdome-ot sem tudja felülmúlni, igaz, a különbség itt neme jelentős, mindössze 5 százalék a HP szervere javára.

Az alapvetően átrendeződött erősorrend azt is jelenti, hogy az Oracle maglicencre normalizált teljesítmény terén is egész más eredmények jönnek ki mint a fenti esetben. A legnagyobb maglicencre eső eredményt a nyolcutas Superdome X hozza, több mint 2300 Critical-jOPS pontos teljesítménnyel, ezt nem sokkal lemaradva követi a "nagytesó" tizenhat processzorral (~2200 pont/licenc). A POWER8 itt messze lemarad, eredménye az 1700 pontot sem éri el egy Oracle maglicencre vetítve, a legrosszabb eredményt pedig a Fujitsu gépe hozza, 1550 pontos teljesítménnyel.

Kevés az adat

A további tipikus enterprise feladatokkal végzett teljesítménytesztek eredményei nem állnak rendelkezésre most még. Ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, TPC teszteredmény a Superdome X-szel nem is lesz, az SAP szokásos SD benchmarkján elért pontszám azonban a közeljövőben befuthat. Az eddig rendelkezésre álló tesztek egyike sem követeli meg a vizsgált konfiguráció árának a publikálását, így a Superdome X árazásáról sem lehet sok elképzelésünk egyelőre azon felül, hogy a HP alighanem igyekszik agresszíven árazni ezeket a gépeket, hogy megállítsa üzleti kritikus szervereinek évek óta tartó forgalomcsökkenését.

A Xeon E7 v2 processzorcsalád és az IBM POWER8 megjelenésekor már szó volt róla, hogy brutális magszintű teljesítménye miatt az IBM rendszerei nagy előnyből indulnak az olyan enterprise workloadok alatt, ahol számít a magonkénti teljesítmény, márpedig a legtöbb ilyen esetben számít. Az azonban mindenképp a HP javára írható, hogy egyáltalán van értelme maglicenceket számolgatni, a korábbi, Itanium-alapú Superdome 2 szervereknél ilyen összehasonlítás szóba sem kerülhetett a bennük használt processzorok harmatos teljesítménye miatt.

A sok millió dolláros kérdés az, vajon a HP mennyire tud és akar lemenni árban, hogy a szoftverköltség terén összeszedett hátrányát ledolgozza, illetve hogy milyen változásokat hoz majd a magszintű teljesítmény terén a hamarosan érkező Xeon E7 v3 (Haswell-EX) processzorcsalád, amellyel a Superdome X gépek az ígéret szerint frissíthetőek lesznek. A HP ajánlata iránt érdeklődő ügyfelek a legjobban teszik, ha a saját környezetükben elvégzik a számukra releváns teszteket és aztán megpróbálnak jó árat kialkudni - minden szállító örül a korai ügyfeleknek és szívesen ad számukra jelentős kedvezményeket.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.