Szerző: Hlács Ferenc

2014. november 28. 13:48:00

Több helyen megszűnik a Samsung ChatOn

Hamarosan több országban búcsút int ChatOn alkalmazásának a Samsung. A vállalat úgy döntött, megszabadul a csevegőapptól azokban a régiókban, ahol nem bizonyult elég népszerűnek - azt ugyanakkor nem árulta el, mikorra időzíti a leállást.

Több régiónak is búcsút int a Samsung chatalkalmazása, a ChatOn. A vállalat az utóbbi évben meglehetősen aggasztó eredményeket produkált, a legutóbbi negyedévben üzemi eredménye kevesebb mint felére csökkent, és bevétele is 44 milliárd dollárnak megfelelő értékre esett vissza az egy évvel korábbi 55 milliárdról. A vállalat ennek megfelelően úgy döntött, hogy kicsit helyrerázódjon, megszabadul a fölösleges kiadásoktól - és úgy tűnik, legalábbis bizonyos piacokon a ChatOnt is ezek közé sorolja.

A szolgáltatás teljes megszüntetéséről tehát nincs szó, noha a vállalat egyelőre nem árulta el, hogy a több mint 120 országból, ahol a chatalkalmazás jelenleg elérhető, azt melyik területeken kapcsolják le, és hol marad továbbra is elérhető, illetve hogy pontosan mikorra várható a leállás. Ezzel kapcsolatban a döntést a Samsung Future Strategy Office részlege hozza majd meg, amely a vállalat menedzsment-struktúrájáért, illetve befektetéseiért felel.

Miért érdemes belevágnod a Scrum képzésünkbe? (x) Október 21-én Scrum alapozó képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

Noha Samsung-appról van szó, a ChatOn nem csak a vállalat okostelefonjain is futó Android operációs rendszerre érhető el, azt a iOS-t vagy a már-már elfeledett Badát futtató telefonokra, illetve a BlackBerry készülékek tulajdonosai is ingyenesen letölthetik, sőt a koreai vállalat egyes "butatelefonjain" is megtalálható. A 2011 szeptemberében napvilágot látott alkalmazás fénykorában nagyjából összesen 100 milliós felhasználói bázist tudhatott magáénak, ez a szám azonban azóta jelentősen csökkent a népszerű konkurensek (pl. WhatsApp, Viber) feltűnésével - pedig a koreai vállalat megoldása némi lépéselőnnyel is indult, hiszen a gyártó készülékein előre telepítve érkezett.

Jelenleg a WhatsApp vezet a csevegőalkalmazások versenyében, a maga tekintélyes 600 milliós aktív felhasználói bázisával, őt követi a kínai WeChat, amely 438 millió felhasználót tudhat magáénak, idén októberi adatok szerint. Persze a Samsung profitjának visszaesését nem elsősorban a szoftver elszállingózó felhasználói generálták, annak fő oka, a rivális kínai gyártók növekvő népszerűsége, amelyek a belépő- és középkategóriás készülékek terén hasítanak ki maguknak egyre nagyobb szeletet a piacból, de a cégnek a felső kategóriában sincs egyszerű dolga, elég csak az LG előretörésére gondolni.

A cég terve, hogy saját alkalmazásaival különböztesse meg telefonjait az egyre élesebb piaci versenyben, teljes csődöt vallott, a Samsung előre telepített okostelefonos appjai senkit sem érdekelnek. Ezek fejlesztése és a működésükhöz szükséges infrastruktúra fenntartása ugyanakkor komoly összegeket emészt fel, amit a koreai vállalat jobbára eredmény nélkül költ el.

a címlapról