Szerző: Koi Tamás

2014. október 31. 09:21

Visszavonják a netadó-javaslatot

Meghátrál a kormány internetadó ügyben, a jövő évi adótörvény-módosítások egyik legvitatottabb eleme ezzel kikerül a Parlament elé terjesztendő végleges adócsomagból. Orbán Viktor januárban nemzeti konzultációra hívja az érintetteket az internet szabályozásáról és pénzügyi kérdéseiről.

Módosítani kell az október 21-én benyújtott jövő évi adótörvény-javaslatokon, az internetes adatforgalomra vonatkozó új adónem kikerül a végleges törvényből - jelentette be ma reggel a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ugyanakkor nem nevezte egyértelműen hibás döntésnek a netadó bevezetésének tervét a vele készült interjúban, azt azonban elismerte, hogy az új adónem bevezetésével kapcsolatos vitát nem lehetett már "ésszerű mederben tartani".

A megkezdett gigabájtonként 150 Ft-os internetadó alanyai az internetszolgáltatók lettek volna (akárcsak a távközlési adó esetében), a szolgáltatók tiltakozása pedig a miniszterelnök szerint elsősorban arra volt visszavezethető, hogy a cégek féltek, nem tudják áthárítani az előfizetőkre a megnövekedett adóterheket.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az internetadó bevezetésének tervét ugyanakkor nem csak az internetszolgáltatók, hanem maguk az előfizetők is megrökönyödve fogadták, így az október 21-i törvénymódosítás benyújtását követően több tízezren vonultak az utcákra tüntetni két alkalommal is, az internetadó elleni tiltakozás pedig az elmúlt évek legnagyobb kormányellenes demonstrációjává duzzadt, mely nemzetközi berkekben is komoly politikai, gazdasági és médiavisszhangot kapott.

A Népszabadság beszámolója szerint Orbánék januárban nemzeti konzultációt rendeznek majd az "internethasználatról", melyen többek közt arra keresi a kormányzat a választ, hogy az internethasználat szabályozására milyen formában van szükség, illetve az internetszolgáltatások után keletkező "extraprofittal" mi történjék. Vagyis a kormányzat nem tett le arról, hogy a szolgáltatások után befolyó árbevételből valamilyen formában az államkassza is részesüljön, ezúttal azonban már az internetszolgáltatókkal közösen folytatott konzultáció keretén belül dőlhet el, hogy mindez pontosan milyen formában történhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról