Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 20. 10:31

Hajlékony akkumulátort leplezett le a Samsung

Hajlítható akkumulátort mutatott be a Samsung a dél-koreai InterBattery 2014 konferencián. Az akár fel is tekerhető telepek várhatóan a viselhető készülékekben tűnnek majd fel először, noha a gyártó szerint ehhez még szükség lesz néhány évre.

Néhány éven belül hajlékony akkumulátorok kerülhetnek a Samsung új generációs készülékeibe. A vállalat a koreai InterBattery 2014 eseményen mutatta be a telepek prototípusait, amelyek akár feltekerve is működőképesek maradnak. Az ilyen hajlítható akkuk első körben valószínűleg a viselhető eszközökben találnak majd otthonra, noha erre egy darabig még biztosan várni kell, miután a gyártó szerint azok még nem állnak készen a tömeggyártásra. Bár a Samsung szerint a fejlesztési szakaszon már jórészt túl vannak, hogy a technológia "beérjen" azaz kellően biztonságos és megbízható legyen, további két-három évre még szükség van.

A gyártó egyébként már az idén februárban bejelentett, Gear Fit okosórában is hajlított telepet használt - az új modell azonban nem egyszerűen ívelt, hanem teljesen flexibilis. Az új megoldással az akku akár az okosórák vagy fitneszkarperecek csuklópántjába is utat találhat, ezzel potenciálisan megnövelve a kütyük üzemidejét, amely a jelenleg elérhető modellek jó részénél még bőven hagy kívánnivalót maga után. A vállalat arról nem beszélt, hogy a hajlítható telepek kapacitása pontosan mekkora - a Gear Fitben lévő akkumulátor mérete egyébként 210 mAh, noha ez jóval vaskosabb darab mint a képek alapján nagyjából egy-két milliméter vékony hajlékony verziók.

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

A Samsung a görbíthető modellek mellett egy egészen apró, hengeres akkut is bemutatott, amelynek átmérője 3,6 milliméter, ráadásul alig 20 milliméter hosszú, 10 mAh kapacitással. Ezzel a vállalat a Panasonic által nemrég leleplezett, hasonló akkumulátor paramétereihez közelít, ebben a kategóriában azonban egyelőre a japán cég viszi a pálmát, esetében ugyanis az ugyancsak 2 centiméteres telep átmérője csak 3,5 milliméter, kapacitása ugyanakkor számottevően nagyobb, 13 mAh.

A hajlékony készülékek terén egyébként az LG sem mondható kezdőnek, az elsők között láthattunk tőle ívelt kijelzős okostelefont az LG G Flex formájában - utóbbi egyébként mint később kiderült korlátozottan hajlítható is, pontosabban kiegyenesíthető, bár az eszköz inkább csak kibírja a minimális elhajlást, nem kifejezetten a görbítgetésre lett tervezve. Nem úgy mint a vállalat tavaly előtt megszellőztetett akkumulátora, amelyre a cég szerint akár csomót is lehet majd kötni - a kábelszerű teleppel kapcsolatban azonban a vállalat nem árult el új információkat az idei InterBattery konferencián.

Előfizetési lehetőség a NetAcademia és a Training360 mind a 600 online tanfolyamára 1 éven át 1 tanfolyam áráért. Siess, ez az őrült ajánlat csak október 31-ig él!

a címlapról

haláleset

1

Meghalt a Samsung elnöke

2020. október 26. 12:08

A vitatott módszereiről híres vezetőt 78 éves korában, többéves kórházi ápolás után érte a halál.