Szerző: Gálffy Csaba

2014. szeptember 17. 11:29

Sony: irány a prémium szegmens!

Nem fizet idén osztalékot a Sony, miután drámai mínuszba csúszik az eredmény. Az okostelefonok a várakozásokkal ellentétben nem fogynak jól, a telefonos részleg értékleírása pedig meredek veszteséget hozott.

Leírta az okostelefon-gyártó részleg értékének egy nagy részét a Sony, így a korábban várt, mintegy 470 millió dollárnak megfelelő veszteség helyett jóval nagyobb, 2,15 milliárd dollárnyi veszteség az új éves előrejelzés. A divízió könyv szerinti értékéből a cég most 1,7 milliárd dollárnyit, a teljes goodwillt leírja, ez az éves kimutatásban egyszeri tételként, veszteségként jelenik meg. A leírás nem jár készpénzmozgással, vagyis e lépés nem sodorja veszélybe a cég életképességét, azonban jól mutatja, hogy egyre kisebb üzleti értéket képvisel a telefongyártó tevékenység.

A Sony 2012-ben vásárolta ki az Ericssonnal közösen tulajdonolt Sony Ericssonból a svéd partnert és nevezte át a szervezetet Sony Mobile-lá. A cég célja az volt, hogy saját szolgáltatásokkal és tartalmakkal különböztesse meg termékeit, ezek az erőfeszítések azonban nem vezettek sikerre: a Sony legtöbb saját próbálkozása az okostelefonos, tabletes szoftverek terén kudarcot vallott, a vállalat mobilos zeneboltja és videotékája sem találkozott a felhasználók igényeivel, a PlayStation Mobile szolgáltatást pedig már meg is szüntették az érdeklődés hiánya miatt. A PC-gyártó tevékenységgel sem tudott érdemi szinergiát kialakítani a Sony, ma már ezt a tevékenységet is megszüntette egyébként.

Agresszív növekedés helyett jó a stabilitás

A Sony mobilgyártó divíziójának értékleírása a továbbra is nagyon gyenge értékesítéseknek tudható be, az eredeti könyv szerinti érték így tarthatatlanná vált. A Sony ugyanis erre a pénzügyi évre eddig mintegy 50 millió értékesített okostelefonnal számolt, a most közölt új prognózis azonban már csak 43 milliót mond. Ez is 10 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest, azonban messze elmarad teljes piac bővülésétől, így a gyártó részesedése várhatóan tovább zsugorodik.

A gyártó stratégiája, miszerint féléves ciklusonként cserél zászlóshajót, egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és nem tudja felturbózni az eladásokat - a cég ma már nincs bent az öt legnagyobb mobilgyártó között, piaci részesedése az 5 százalékot sem éri el, amivel az egykor szintén jobb napokat látott HTC-vel és Nokiával van egy szinten. A termékstratégia mögötti szervezeti átalakítás is zajlott-zajlik, a 2012-ben kinevezett elnök-vezérigazgató, Kaz Hirai szerint továbbra is újraépítési módban működik a cég, ennek ellenére (vagy épp ennek köszönhetően) irányítása alatt a Sony immár hatodszor adott ki ehhez hasonló profitfigyelmeztetést.

Alkonyodik már a Sony mobilgyártásra?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A profitfigyelmeztetés részeként a Sony azt is bejelentette, hogy mobilos stratégiáját átalakítja. Míg a cég középtávú üzleti tervének fókuszában a mobilos bevételek jelentős emelése állt, az új stratégia célja a kockázatok és a volatilitás csökkentése lesz. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a cég óvatosabban fektet majd fejlesztésbe és marketingbe, inkább a bevált termékkategóriákat és szegmenseket célozza és kevésbé próbálkozik innovációval. Ezen felül a cég inkább fókuszál a prémium termékekre, a középkategóriában versenyző termékek számát pedig csökkenteni fogja.

Hol megy - hol nem

A Sony okostelefonjai nagyon szenvednek az Egyesült Államokban, ahol a négy nagy szolgáltató közül három nem is vette fel kínálatába a gyártó termékeit - ezzel pedig a messze legfontosabb értékesítési csatornából szorult ki a gyártó. Az amerikai piac viszonylag alacsony értékesítési volumennel, de magas profittal és a csúcsmodellek iránti jó kereslettel kecsegtet, a Sony kimaradása erről a piacról így pénzügyileg is jelentős problémát jelent. Szintén kihívásokkal küzd a gyártó Kínában is, ahol a helyi gyártók által keltett árverseny jelent igen komoly akadályt - amelyet egyébként a Samsung sem tud már sikerrel legyűrni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról