Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 4. 14:43

Fotózásra kihegyezett Lumiákkal jött Berlinbe a Microsoft

Középkategóriás okostelefonokról rántotta le a leplet a Berlinben a Microsoft. Az IFA kiállításon bemutatott Lumia 830, 735 és 730 készülékek főként a fotózást helyezik előtérbe, utóbbi kettő pedig viszonylag barátságos áron lesz kapható.

Három új okostelefonnal állt elő a Microsoft az idei IFA-n Berlinben, amelyekkel a belépő- és középkategóriát célozza meg, leginkább azok kamerás funkcióit kidomborítva. most először érkeztek új Lumiák azóta, hogy a cég hivatalosan is beolvasztotta a Nokia mobilgyártó részlegét, ezért különösen érdekes volt látni, milyen irányba indul el a fejlesztésekkel. Annyira azért nem erőltette meg magát Redmond, amennyire a piacon elfoglalt pozíciója alapján vártuk volna.

Kamera mindenek előtt

A vállalat elsőként a - még mindig Nokia logót viselő - Lumia 830-at mutatta be. Az öthüvelykes készülékbe egy 1280x720 pixel felbontású ClearBlack IPS kijelző került, 293 PPI körüli pixelsűrűséggel, ami a középkategóriában egészen jónak mondható. A processzor ugyanakkor már kevésbé: 2014 vége felé közeledve erősen kétséges, hogy ebben az árkategóriában elég vonzó-e a négy Cortex-A7 maggal felszerelt 1,2 gigahertzes Snapdragon 400 chip. Igaz, más gyártók ennél magasabb árú termékeikbe is építenek Snapdragon 400-at, a Samsung például a Galaxy S5 minit szereli ezzel.

A Lumia 830 fő erőssége, ahogy azt a Microsoft is hangsúlyozta, a 10 megapixeles Zeiss optikás PureView kamera, amely optikai képstabilizációval is kiegészül, videókat pedig másodpercenként 30 képkocával rögzít full HD felbontáson. Az eszköz három mikrofonja emellett jó hangminőséget is ígér, azok a Nokia Surround Sound technológiával minden irányba képesek fülelni. Az előlapra egy 1 megapixeles kamera jutott.

A kamerákat persze a gyártó szoftveroldalról is erősen megtámogatta: szelfizni például már külön alkalmazásból is tudunk, a "Lumia Selfie" szoftverrel, amely olyan, eddig főként a távol-keleti vállalatok termékeiből ismert képjavító funkciókat vonultat fel, mint például a fogak automatikus kifehérítése vagy a szemek nagyobbítása a képeken. Az app a hátoldali kamerával is használható ebben a módban automatikusan ellövi a fényképet, ha a felhasználó arca a kép közepére kerül - ez utóbbi különösen azoknál az olcsó készülékeknél jön majd jól, amelyek nem rendelkeznek előlapi kamerával.

A Lumia 830 hardverére visszakanyarodva, abban egy 2220 mAh kapacitású akkumulátor található, továbbá vezeték nélkül is tölthetjük, a külön kapható töltőpadok segítségével. Az LTE-képes okostelefon 8,5 milliméter vékony és 150 grammot nyom, ezzel valamivel vékonyabb a cég 9,8 milliméteres zászlóshajójánál, a Lumia 930-nál. Az eszköz narancs, zöld, fehér és fekete színekben lesz kapható, még ebben a hónapban, 330 eurós áron - ugyanakkor akinek nem létfontosságúak a kínált szoftveres funkciók, hasonló hardvert már jóval olcsóbban is találhat.

A szelfik szolgálatában

A két másik frissen bejelentett telefon a 4G-képes Lumia 735 és a két SIM-kártyát is kezelő, de csak 3G-hálózatokra csatlakozó Lumia 730. A két készülék nagyjából azonos hardvert kapott, azokba a gyártó 830-hoz hasonlóan 1 gigabájt RAM-ot tett és a processzor is a korábban említett négymagos 1,2 gigahertzes Snaprdagon 400. A ClearBlack kijelző viszont már kisebb, mindössze 4,7 hüvelykes, amelynél az 1280x720 pixeles felbontás már 316 PPI-is pixelsűrűséget eredményez, ami kifejezetten tisztességes ebben a kategóriában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A készülékek egyik elsődleges funkciója, ahogy az 2014 vége felé közeledve szinte már kötelezővé vált, a szelfizés, amelyben egy 5 megapixeles széles látószögű előlapi kamera segíti a felhasználókat, a hátlapon pedig egy 6,7 megapixel felbontású, Zeiss optikás szenzor található. A fentebb már tárgyalt szoftveres funkciók természetesen itt is elérhetők. A 735 és 730-as Lumiákba egy cserélhető, 2220 mAh kapacitású akku került, ami a kisebb kijelző mellett valószínűleg hosszabb üzemidőt biztosít majd esetükben, mint a 830-nál.

A két okostelefon ugyancsak néhány héten belül kapható lesz, az LTE-képes Lumia 735 ára 219 euró körül mozog majd, a két SIM-es Lumia 730-ért pedig 199 eurót kell fizetni. Ez lényegesen jobb ár-érték arányt jelent mint a 830 esetében. Minden új Lumiához jár továbbá három hónap prémium Skype-előfizetés és 15 gigabájt OneDrive tárhely is, a fényképek tárolására - előbbi persze hazánkban sok díjcsomagnál legfeljebb Wi-Fi-ről vehető igénybe, a mobilszolgáltatóknál nemrég bevezetett VoIP-tiltás miatt. A három frissen bejelentett készülék legfrissebb Windows Phone 8.1-gyel a fedélzetén érkezik.

Szoftverfrissítések

A hardverek mellett a Microsoft szoftveres újdonságokat is bejelentett, ez az újonnan megjelenő Lumia készülékekre, valamint a 930-as, az Icon és a 1520-as modellekre elsőként érkező Lumia Denim csomag. A frissítéssel a vállalat szoftveres asszisztense, a világ jelentős részén nem elérhető Cortana már a lezárt telefonról is bekapcsolható lesz a "Hey Cortana" parancsra, sőt akár Skype-hívást is indíthatunk virtuális hölgy segítségével. A Lumia Camera alkalmazás is frissül, gyorsabban indul és a segítségével már 24 FPS sebességű 4K felbontású videót is rögzíthetünk, továbbá a fényképeken utólagosan is szabályozható a vaku erőssége - ehhez a telefon értelemszerűen gyors egymásutánban vakuval és anélkül is készít egy képet.

A Lumia Selfie, Lumia Camera és Lumia Denim szoftverek még az év vége előtt elérhetővé válnak a Windows Phone 8.x-et futtató Lumia telefonokon, értelemszerűen a más gyártóktól származó windowsos készülékek ezeket nem kapják meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról