Szerző: Bodnár Ádám

2014. július 15. 12:23:00

Oracle: nyugi, a Java Windows XP-n is kap frissítéseket!

Igyekszik megnyugtatni a Java-felhasználókat az Oracle, és hangsúlyozni, hogy a Windows XP támogatásának lejárta nem jelenti azt, hogy ezzel a Java frissítése megszűnne ezen a platformon.

A világon számos számítógép futtat továbbra is Windows XP-t, pedig a Microsoft áprilisban leállította a terméktámogatást, vagyis a májusi patch kedden már nem érkeztek ehhez a rendszerhez biztonsági frissítések, azokat csak az újabb Windows-verziók kapják meg. Az operációs rendszer támogatásának megszűnése azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az XP-t más gyártók ne támogatnák ugyanúgy mint eddig, ezek közé tartozik az Oracle is.

A cég egy most publikált blogbejegyzésben igyekszik eloszlatni azokat a tévhiteket, amelyek a Windows XP támogatásának megszűnése miatt kezdtek el terjedni. Az Oracle határozottan leszögezi, nem igaz az az információ, amely szerint az XP támogatásának vége azt jelentené, hogy az operációs rendszeren futó Java ne kapna többé frissítéseket. Az Oracle Java támogatási ciklusa ugyanis nem mindenben van a Windows XP-vel összehangolva.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

"A Java összes verziója, amely a Microsoft támogatás megszűnése előtt jelent meg, belátható ideig továbbra is működni fog Windows XP-n. A JDK 7 továbbra is működni fog Windows XP-n. Az Oracle által kiadott biztonsági frissítések meg fognak érkezni a Windows XP-s gépekre. Azok a felhasználók, akik letöltik a JDK 7-et, továbbra is feltelepíthetik azt Windows XP-re" - áll a blogbejegyzésben, amely mindazonáltal azt javasolja a felhasználóknak, váltsanak újabb Windowsra. A Java 7-et egyébként 2015 áprilisáig támogatott.

Egy fontos részletet is tisztáz az Oracle. Mivel a Microsoft bejelentésével együtt az Oracle is közölte, nem támogatja többé a Javát Windows XP-n, az operációs rendszeren futó Java hibáját csak akkor javítja ki a vállalat az élő támogatási szerződéssel rendelkező szervezetek számára, ha az más operációs rendszeren is reprodukálható - amennyiben a probléma csak Windows XP-n áll fent, a támogatási szerződés értelmében az Oracle nem köteles befoltozni. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy nem is fogja, elképzelhetők olyan esetek, amikor ilyenkor is javít a vállalat, de lehetnek olyan körülmények, amikor a javítás el sem készíthető, állítja a cég.

A JDK 8 már nem támogatott hivatalosan Windows XP-n és "kézi beavatkozás" nélkül nem is telepíthető a 2001-ben kiadott operációs rendszerre. "Vizsgáljuk az összes lehetséges módot, ahogy ezen úrrá tudunk lenni, de végül úgy is dönthetünk, hogy nem tesszük meg - ha Windows XP-n vagy, nem is világos, érdemes-e Java 8-ra váltanod az operációs rendszer frissítése nélkül" - írja Henrik Stahl, az Oracle Javáért felelős termékmenedzsere.

a címlapról