Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Gyorsan elérte a PC-k sorsa a tableteket

Bodnár Ádám, 2014. május 22. 12:20
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A PC-gyártók egy része a desktopok és a notebookok csökkenő eladásait a tabletpiacon próbálja meg kipótolni, a dolguk azonban egyre nehezebb lesz, a szegmens ugyanis gyorsan telítődik. A tableteket utolérte a PC-k végzete, a legtöbb már elég jó ahhoz, hogy a tulajdonosuk ne akarja őket gyorsan lecserélni.

Az IDC első negyedéves adatai meglepő képet festettek a tabletpiacról, a korábbi években látott lendületes növekedés eltűnt, az eladások mindössze pár százalékkal emelkedtek. A második negyedévben a trend akár negatívba is átmehet, ezt vetíti előre legalábbis az NPD DisplaySearch elemzőcég friss adata, amely szerint áprilisban a tabletekbe szánt kijelzők szállításai 4 százalékkal csökkentek 2013 áprilisához képest.

Távolról sincs szó arról egyelőre, hogy a tabletpiac kipukkadt volna vagy a vevők kiábrándultak volna ezekből a készülékekből - a piac hatalmas, az első negyedévben több mint 50 millió tablet fogyott világszerte, amely a PC-piachoz mérhető nagyságrendet jelent. A DisplaySearch előrejelzése szerint idén 340 millió körül lesz az eladott tabletpanelek száma, ami hasonló mennyiségű leszállított eszközt feltételez.

A tabletpanelek eladásainak növekedése éves szinten az NPD DisplaySearch szerint

Egyre kevesebb a hely

Az iPadhez hasonló médiatabletek kezdetben kiválóan hidalták át az okostelefonok és a PC-k közötti nagy szakadékot, a PC-k kijelzőméretét közelítve az okostelefonok egyszerű használatához, hosszú akkus üzemidejéhez és mobilitásához. Ma azonban az okostelefonok terén az egyik fő trend a kijelzők méretének növekedése, a csúcsmodellek 5 hüvelykes vagy ennél nagyobb panellel érkeznek, az egyre népszerűbb phabletek pedig nem ritkán 6 colos megjelenítőt tartalmaznak. A nagy méret ráadásul lehetővé teszi a gyártók számára nagy akkumulátorok beépítését is, így az üzemidőt sem rontja a nagy panel, sőt.

A másik oldalon, a PC-piacon pedig a gyártók és a vásárlók egyértelműen a kisebb, vékonyabb, könnyebb készülékek felé mozdulnak. Pár éve még a 15 hüvelykes kijelzőméretű notebookok voltak az általánosak, mára inkább a 12-13" modellek a keresettek. Az NPD DisplaySearch szerint a  2010-ben eladott noteszek átlagos kijelzőmérete 13,6 hüvelyk volt, míg 2013-ben már csak 12,1 hüvelyk. Emellett a PC-k közül sokat szerelnek fel érintőképernyővel, ezek a modellek pedig egyre olcsóbbak. A laptopok az iparág fejlesztéseinek köszönhetően egyre jobban bírják akkumulátorról, vagyis a tabletek néhány egyedi képességét már sikerrel "lemásolták".

A folyamatosan hízó telefonok és a zsugorodó PC-k között pedig egyre kevesebb hely van egy, a telefonnal jobbára azonos processzort, azonos mennyiségű memóriát tartalmazó, azonos alkalmazásokat futtató tabletnek felhasználási oldalról. Egy phablettel a zsebében a felhasználónak nincs szüksége egy második, nagyon hasonló képességű eszközre, mint ahogy egy kis méretű PC mellé is feleslegesnek tűnik tabletet venni, mert akkus üzemidő vagy mobilitás szempontjából egyre kisebb a különbség.

Megállt a fejlődés

A piac megtorpanásának a legfontosabb okai azonban nem ezek, hanem hogy a tabletek fejlődése látszólag elért valamiféle lokális maximumot: a kezdeti gyors fejlődés után a közelmúltban már nem történt olyan áttörés, amely az ezelőtt megvett készülékeket hirtelen elavulttá tette volna, amelyek miatt érdemes lenne ezeket újakra cserélni. A nagy felbontású (akár full HD vagy "retina") kijelzők, a vékony ház, a kis tömeg szép mérnöki teljesítmények, de látszólag nem elegendő egyik sem ahhoz, hogy a felhasználókban vágyat keltsen és egy-két éves tabletjükn lecserélésére ösztönözze. Aki a tabletek népszerűségének csúcsán, például a 2012-es ünnepi szezonban megvett egy ilyen készüléket, nagy valószínűséggel ma is ugyanolyan boldog vele mint akkor.

A tabletek így gyakorlatilag elérték azt az érettségi szintet, ahol a PC-k jó ideje tartanak: kialakultak a kategóriák, kikristályosodtak a felhasználási szokások, lassan a platformok és a gyártók rangsora is bebetonozódik. A hardveres és szoftveres innovációk már nem olyan nagyívűek, az eszközök ezért csak csak lassan avulnak. Eközben az alkalmazások sem hoznak semmi váratlant, amely felülírná az eddigi fejlesztési paradigmákat. A tablet mint kategória rövid négy év alatt odáig jutott, ahol a PC-k több évtizedes fejlődés után: jobbára csak akkor érdemes lecserélni őket, ha tönkremennek.

Feltehetően a fenti folyamatok is erősen közrejátszottak abban, hogy a Microsoft nem dobott piacra Surface minit és nem frissítette a 10 hüvelykes Surface-családot sem. A vállalatnál valószínűleg úgy látták, hogy a 7-10 hüvelykes méretkategória nagyon zsúfolt, mindenki megtalálja a saját választását árban, teljesítményben és minőségben is. A Surface 3 Prót inkább afféle notebook-helyettesítőként képzeli el a vállalat, kvázi a jövő PC-jének megvásárolható prototípusaként lehet rá tekinteni. Hogy ez a jóslat mennyire jön be, azt persze most még nem tudni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.