Szerző: Koi Tamás

2014. május 19. 13:55

Új szolgáltatásokkal bővíti tévés platformját a UPC

Új szolgáltatásokkal vértezi fel rövidesen kábeltévés platformját Magyarországon a UPC. A cég többek közt hírcsatornákat, illetve Google-szolgáltatásokat integrált a rendszerbe.

Információink szerint rövidesen új szolgáltatásokkal bővíti digitális kábeltévés szolgáltatását a UPC Magyarország - a pontos részleteket vélhetően holnap jelentik be. A Horizon nevű fejlett, tévés, illetve otthoni tartalommenedzsment-platform érkezésére feltehetően még várni kell, ezt ugyanis egyelőre csak négy nyugat-európai országban indították el, és a kelet-európai bővítési ütemet Lengyelország kezdi.

Úgy tudjuk, hogy a most érkező új szolgáltatásokat a meglévő beltéri egységekkel is el lehet majd érni. A szolgáltatásportfólió kibővítése magyar fejlesztésen alapul, de olyan cégek is közreműködtek benne, mint a Google. Lapunk megbízható forrásokból úgy értesült, hogy a UPC Magyarország kábeltévés platformján valamilyen formában megjelenhetnek a keresőcég népszerű szolgáltatásai, például a YouTube videomegosztó. Tekintve, hogy a UPC beltéri egységeinek számítási kapacitása és gyári funkciófelhozatala nem tesznek lehetővé jelentős bővítést, az újonnan integrált szolgáltatások feltételezhetően valamilyen távoli elérésen keresztül jelenhetnek meg az előfizetők készülékein.

A HWSW értesülései szerint a UPC új szolgáltatásának igénybe vételére minden, korábbi előfizető jogosulttá válhat. Úgy tudjuk, hogy a kezdeti alkalmazásválasztékot a UPC a későbbiekben további, rendszerbe integrált szolgáltatásokkal is bővíteni kívánja majd.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A UPC kábeltévés platformjának mostani bővítése egyfajta válasz lehet a manapság jellemző televíziós trendekre, melyek egyfelől a többképernyős modell terjedését, másfelől az alkalmazások megjelenését vetítik előre. A cég tulajdonosa, a Liberty Global az elsők közt igyekezett megfelelni ezeknek a trendeknek, amikor néhány országban piacra dobta Horizon nevű platformját, mely egy modern, teljesen új alapokra helyezett beltéri egységgel és az azon futó, egyedi felhasználói felülettel (a Cisco által azóta felvásárolt NDS-féle SnowFlake) válaszolt a vélt piaci igényekre.

Mint azonban később kiderült, a Horizon bevezetése olyan jelentős költségekkel jár, hogy a kisebb piacokon (mint például Magyarország) kérdéses a gazdaságossága, ezért a helyi leányvállalatnak más módszer után kellett néznie, hogy versenytársaival (elsősorban az interaktív televíziózásban agresszívan nyomuló Magyar Telekommal) lépés tudjon tartani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról