Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Bejött a konzolpiac felé fordulás az AMD-nek

Bodnár Ádám, 2014. április 18. 09:06
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az elemzői várakozásokat meghaladó bevételről számolt be csütörtök este az AMD. A vállalat PC-s processzorainak forgalma meredeken zuhant a piac gyenge visszaesése ellenére is, de ezt bőven ellensúlyozni tudta a grafikus chipek és a konzolokba szánt lapkák terén felmutatott erősödés.

Az AMD 1,4 milliárd dolláros bevételt ért el az év első három hónapjában, ami felülmúlta az elemzők 1,34 milliárd dolláros előrejelzését. Az éves szinten 28 százalékot bővülő bevételhez 49 milliós üzemi eredmény társult, szemben az egy évvel korábbi 98 milliós veszteséggel. Nettó szinten azonban a cég megint veszteséges volt, az általánosan elfogadott könyvelés alapelvek szerint 20 milliós mínuszt mutatott a mérlege. Igaz, ez lényegesen jobb mint a 2013 első negyedében elkönyvelt 146 milliós veszteség  Az egyszeri tételek (pl. átszervezések és végkielégítések) nélkül az egy részvényegységre jutó profit 2 cent volt, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A konzoleladások húzták a számokat

Tempósan halad az AMD átalakulása, a vállalat feltett szándéka, hogy csökkentse függőségét a PC-piactól és olyan területek felé forduljon, ahol grafikus chipek terén szerzett kompetenciájára alapozva testre szabott megoldásokat tud kínálni az ügyfeleknek. Egy ilyen terület a játékkonzoloké, az AMD sikerre szerezte meg az Xbox One és a PlayStation 4 processzorának tervezési és gyártási jogát, az új üzlet pedig láthatóan beindította a cégnél a növekedést. Igaz, a nyereségesség csökkenése mellett, a bruttó eredményhányad a tavalyi 41 százalékról 35 százalékra csökkent az AMD által kiadott adatok szerint.

/

A tavalyi negyedik negyedévben a konzolpiaci sikereknek köszönhetően 38 százalékot ugrott az AMD bevétele, most ennél kevesebb, 28 százalékos bővülés sikerült, mivel az év első három hónapja nem kifejezetten csúcsszezon a konzolpiacon - igaz, a PlayStation 4 és az Xbox One is a rajt után van, néhol még hiánycikk, a kereslet pedig folyamatosan magas. A konzolos chipeknek, és az új Radeonoknak (elsősorban az R7 sorozatnak) köszönhetően a grafikus részleg forgalma több mint kétszeresére, 734 millió dollárra emelkedett éves összehasonlításban, amihez 91 milliós üzemi profit társult. Egy éve 337 milliós bevétel mellett 16 milliós nyereséget tudott elérni a cég.

A GPU-k és konzolos chipek területén elért óriási növekedés elég volt ahhoz, hogy ellensúlyozza a PC-s processzorok szegmensében látott csökkenést. Az Intel negyedéves eredményei után sejteni lehetett, hogy a PC-piac gyengélkedése az AMD-t érinti erősebben, ez így is történt, a vállalat processzorainak forgalma éves szinten 12 százalékkal csökkent (egy 4 százalék körül csökkenő piacon). A processzorrészleg (ide tartoznak a PC-s APU-k is) 663 millió dolláros bevétel mellett 3 millió dolláros üzemi veszteséget termelt, ami nagy előrelépés az egy évvel korábbi 39 milliós veszteséghez képest. Az AMD szigorú költségcsökkentéssel próbálja meg a divízió nyereségességét javítani, látható sikerrel.

Marad a növekedés, de már nem lesz ilyen az üteme

A negyedéves eredményeket taglaló elemzői konferenciahíváson elhangzottak alapján a második negyedévben az AMD a processzorrészleg teljesítményének javulására számít az olyan új termékeknek köszönhetően mint a januárban piacra dobott asztali Kaveri, az új AM1 platform, a Beema, majd pedig a mobil Kaveri. A második negyedévre az AMD 0-6 százalékos növekedést vár az elsőhöz képest, ami 1,4-1,48 milliárd dolláros bevételt jelent - egy éve a cég 1,41 milliárdos forgalmat bonyolított. Az elemzők által figyelt bruttó eredményhányad marad 35 százalékon a cég szerint. A teljes pénzügyi évre a bevétel növekedését jelzi előre a cégvezetés, igaz, konkrét számok nélkül.

Az Xbox One és a PlayStation 4 növelte a bevételt (és közben rontotta a nyereségességet), a költségcsökkentéseknek köszönhetően az AMD mára talpra állt és nem fenyegeti fizetésképtelenség - likvid állománya jóval meghaladja a folyamatos működéshez szükséges minimumot. Rory Read elnök-vezérigazgató a konferenciahíváson elmondta, az AMD több lehetséges partnerrel is tárgyal egyedi chipek szállításáról, azonban részleteket nem árult el, mindössze annyit tudni, hogy egy-két lehetséges megállapodásról van szó idén. Egy ilyen szerződés több évre szól, általában 3-5 év a tipikus kifutási idejük és 200-500 millió dolláros bevételt hoznak ez alatt az idő alatt. A vállalat jövője azon múlik, hány ilyet tud nyélbeütni.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.