:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 14. 11:57

Újragondolja a közösségi finanszírozási irányelveit a PayPal

Frissíti a közösségi finanszírozással kapcsolatos irányelveit az eBay tulajdonában lévő PayPal. A vállalat ezentúl az érintett portálokkal közösen vizsgál meg minden egyes projektet, hogy egyértelművé tegye a felhasználók számára támogatással járó kockázatokat.

A PayPal és a közösségi finanszírozás kapcsolata eddig korántsem volt felhőtlennek mondható, ez azonban most megváltozni látszik, miután az online fizetéssel foglalkozó cég átalakítja a területre vonatkozó irányelveit.

Átláthatóbb projektekre van szükség

A vállalat két fontos változtatást is eszközölt. Először is, a továbbiakban a PayPal közvetlenül kapcsolatba lép a finanszírozást kérő kampányok kezdeményezőivel, még a projekt korai szakaszában, hogy megbizonyosodjon róla, azok mind a kormányzati, mind pedig a cég saját szabályozásának megfelelően járnak el. A második pedig, hogy a fentiekkel párhuzamosan, a közösségi finanszírozó oldalakkal (pl. Indiegogo, Kickstarter) közösen kategorizálják az egyes kezdeményezéseket, annak alapján, hogy azok szigorúan indulótőkét gyűjtenek, vagy már előrendelhetők-e tőlük termékeik.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A hasonló kampányok persze óhatatlanul kockázatot is hordoznak magukban, erre pedig Tom Barel, a PayPal kockázatkezelési igazgatója szerint a támogatókat is figyelmeztetni kell, éppen ezért igyekeznek a továbbiakban egyértelműen megkülönböztetni a finanszírozó projekteket a termékeiket előre értékesítő elképzelésektől. Barel a VentureBeatnek elmondta, amennyiben ez az átláthatóság megvalósul, nem látják többé szükségesnek, hogy beleavatkozzanak a programok menetébe, vagy bármilyen módon korlátozzák azokat.

Nem vásárlók, befeketők

Korábban ugyanis a PayPal számos projekt összegyűjtött adományát fagyasztotta be, attól tartva, hogy ha azok kudarcot vallanak, a támogatók visszaigénylik a pénzüket - amit azonban az adott kezdeményezések ötletgazdái addigra már elköltöttek, így a csalódott felhasználók a PayPaltől várják majd adományaik visszafizetését. Ilyen, nagy port kavaró eset volt a Lab Zero Games számlájának befagyasztása is, amely mintegy 700 ezer dollárt gyűjtött össze Skullgirls című játékához - az összeg zárolása miatt pedig a cég aztán nem tudta időben kifizetni dolgozóit.

A PayPal azt reméli, egy átláthatóbb rendszerben a támogatók megértik, hogy ebben az esetben nem vásárlóként, hanem befektetőként adományoznak a különböző cégeknek, így számolniuk kell a felmerülő kockázatokkal. A vállalat számára várhatóan komoly ráfordítást igényel majd, hogy minden egyes közösségi finanszírozási projektet elemezzen, főleg, hogy a terület csak a PayPalen keresztül zajló fizetések töredékéért felel, de ahogy Barel fogalmazott, a cég a lépéssel az innovációba fektet. A világ második legnagyobb ilyen oldala, az Indiegogo és több száz kisebb platform is az eBay tulajdonában lévő PayPalt használja, noha az első számú közösségi támogató portál, a Kickstarter az Amazon Payments szolgáltatását veszi igénybe.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.