Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Okosórás Android érkezik

Gálffy Csaba, 2014. március 10. 12:35
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Jó érzékkel mozdul a piaci igényekre a Google, az Android ernyője alatt egyesítené a hordható okoseszközök szélsőségesen töredezett piacát. A fejlesztők és a felhasználók is erre várhattak, de miért nem mozdulnak a versenytársak?

Két hét múlva publikálja okosórákhoz készült szoftverplatformját a Google - jelentette be Sundar Pichai, a keresőóriás Androidért, Chrome-ért és az Apps-ért felelős alelnöke a most zajló South by Southwest konferencián, Texasban. A bejelentés szerint két héten belül megérkezik az első fejlesztői eszköztár (SDK) az új platformhoz, "amely megmutatja majd a fejlesztőnknek, víziónk szerint hogyan működik ez a piac" - mondta Pichai.

Platformot a platformtalanoknak

Az okosórákban, mint telefonos kiegészítőkben minden gyártó és piackutató hatalmas potenciált lát, a Juniper Research adatai szerint 2018-ra akár 19 milliárd dollárt is kitehet ez a piac. Ha nem is üt majd ekkorát ez az új szegmens, az már látható, hogy a növekedési potenciálra áhítozó gyártók számára ez lesz a következő húzószegmens. A felhasználók oldaláról egyelőre mérsékelt az érdeklődés, de ez inkább betudható a még bimbózó ökoszisztémának - vonzó appok nélkül ezek az eszközök nem érik meg az árukat.

WIMM One - a Google-féle okosóra előképe

A piac berobbanását egy tényező hátráltatja egyelőre: a töredezettség. A különböző gyártók különböző modelljei között jelenleg egyáltalán nincs átjárás, az egyes okosórás platformokra egyenként kell appot írnia a fejlesztőnek. A szabványos protokollok hiánya jelenleg még a vezeték nélküli interfészt is érinti (nem minden telefon támogatja a Bluetooth 4.0 LE-t), de ez várhatóan gyorsan megoldódik. Nagyobb probléma a szabványos szoftveres protokollok, API-k hiánya, amelyeken az eszköz és a telefon közötti kommunikáció zajlik, valamint a platform, amelyre az alkalmazást el kell készíteni.

A helyzetet súlyosbítja, hogy egyelőre nincs egységes elképzelés arról sem, hogy pontosan hogyan működjön az okosóra. Legyen-e érintőkijelzős, futtasson-e teljes értékű operációs rendszert, mint az első Samsung Gear, vagy legyen szerényebb képességű, hosszabb akkus üzemidővel (például a Pebble), vagy csupán egy egyszerű kijelző legyen (mint ahogy a Casio képzeli). A végletek között megoszlik a számítási kapacitás, az érzékelők száma (és fókusza, minősége), a beviteli eszközök, valamint a szoftverplatform is. Erre a piacra érkezik tehát a Google-féle platform.

WIMM-féle alapokon

A Google tavaly szeptemberben vásárolta fel a WIMM Labs cégecskét, amely okosórákhoz készített egy módosított Android-disztribúciót, valamint fejlesztői eszköztárat. A WIMM SDK-val olyan mikroappok hozhatóak létre, amelyek jóval többet nyújtanak, mint egyszerű második kijelzőt a telefon mellé, támogatják az adatbevitelt és képesek egyszerűbb feladatokat maguk is elvégezni. A WIMM még 2011-ben készített egy referenciaimplementációt, amelyet WIMM One néven meg is lehetett vásárolni. Ugyan a hardver kifejezetten fejlesztői eszköz, vagyis nem általános, mindennapi használatra szánta a gyártó, a korabeli tesztek szerint (itt a The Verge-é) kifejezetten versenyképes, érett benyomást keltett, persze az alkalmazások még hiányoztak.

WIMM One - alacsony fogyasztású üzemmódban (forrás: Slashgear)

A Google-féle telefonos platform várhatóan e szoftverre épül majd, ezt fejlesztette tovább házon belül a keresóriás. Ahogy a Google Glass, így az új okosórás platform is az Androidra építkezik, annak egy optimalizált, várhatóan vadonatúj felülettel ellátott kiadása lesz. Az eredeti WIMM One egy teljes okostelefont pakolt az okosórás formátumba (mínusz GSM-modul), így bírta 2 napig az akku. Elképzelhető, hogy a hardver okos megválasztásával, a Bluetooth 4.0 LE használatával és szoftveres fejlesztéssel három év múlva a platform ennél is jóval tovább bírja majd.

Órás Nexus is lesz

A CNET információi szerint készül közben az okosórák Nexusa is, a Google és az LG együttműködésében a júniusi Google I/O konferenciát mutatkozhat be, a platform hivatalos márciusi bemutatkozását követően. A Nexus okosóra kifejezés nem véletlen, a belsős források szerint valóban úgy készül ez az óra is, mint a Nexus sorozatú telefonok. A szoftverért és a felhasználói élményért a Google felel, ahogy az eszköz hardveres specifikációit is a keresőóriás írja meg, a formaterv közösen készül, az LG az egyedi hardverelemeket (például a kijelzőt) viszi a partnerségbe, valamint legyártja a modelleket.

A források szerint a Nexus óra erősen épít majd a Google Now képességeire és sokat kölcsönöz majd a Glass fejlesztésével megszerzett tapasztalatokból is. A felhasználói felület tekintetében ez utóbbira hasonlíthat majd az órás felület, gesztusvezérelt, letisztult design köszönhet majd vissza. A Glass-hoz hasonló lehet az órás platform együttműködése is a telefonnal, vagyis ez utóbbira kell majd telepíteni a vezérlőalkalmazást, amelyből a társeszköz beállításai és funkciói kezelhetőek majd (hasonlóan a Pebble vagy szinte bármely más okosóra megoldásához). A fejlesztők számára nagy előnyt jelenthet majd, hogy az órán is Android fut majd, amelyen ugyan sok telefonos funkció nem lesz elérhető, az API-k azonban már jórészt ismerősek lesznek.

Csata a fejlesztőért

Hol állunk most? Az okosórás szegmensben jelenleg a Pebble bír némi vizibiitással, a minimalista platformra már olyan first-party alkalmazások érhetőek el, mint a Foursquare, Evernote, vagy RunKeeper. A Pebble azonban lassan halad a világ meghódítása felé, eszközeiből optimista becslés szerint is csak néhány százezer darab fogyott, ennyi pedig elment az amúgy kudarcként minősített első generációs Galaxy Gear-ből is. A Samsung elképesztő lendülettel tört be a piacra, mindössze fél évvel az első generáció után már megjelent a második, rögtön háromtagú Gear-család. Azonban a Samsung elsősorban telefonjait szeretné eladni az órákkal, emiatt mind a négy Gear csak kiválasztott Galaxy telefonokkal működik együtt.

Pebble - újabban már fémben is.

Az már most látszik, hogy az okostelefonhoz hasonlóan az okosórát is a fejlesztők teszik majd naggyá, így már most ádáz küzdelem kezd kibontakozni a platformok között. A Pebble, a Samsung által a második generációs Gearek alapjaként választott Tizen, valamint a Google hamarosan bemutatkozó Android-implementációja mellől nagyon hiányzik most a Microsoft-Nokia és az Apple, a két alternatív okostelefonos platformnak pedig rengeteg veszíteni valója van, ha időben nem kezdi győzködni a felhasználókat és a fejlesztőket.

A Google-féle platformra várhatóan ráugranak majd az eddig szenvedő szereplők. A Sony, a Motorola és más kisebb-nagyobb cégek már több órát is piacra dobtak, ennek ellenére teljesen marginális szereplők maradtak. Számukra minden bizonnyal megváltás lesz a Google-féle platform, amelynek birtokában fókuszálhatnak a hardveres finomságokra, a felhasználói élményt és a fejlesztőket pedig hozza majd a Google.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.