Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 3. 10:40

Alaposan átalakul a Microsoft felsővezetése

Alaposan átalakul Satya Nadella alatt a Microsoft felsővezetése, a több, céghez közeli forrás szerit megszellőztetett információk alapján meghatározó vezetők kerülnek új pozícióba, két magas rangú tisztségviselő pedig elhagyja a céget.

A Re/Code által megszellőztetett információk szerint rövidesen bejelentik, hogy távozik a Microsofttól Tony Bates és Tami Reller. Tony Bates a Skype vezetőjeként került a szervezethez, ahol jelenleg üzletfejlesztési vezetőként dolgozik és sokáig az elnök-vezérigazgatói pozíció várományosaként is emlegették, miután Steve Ballmer tavaly augusztusban bejelentette a lemondását. Tami Reller pedig az egyik legnagyobb hatalmú női vezető a cégnél, ő irányítja a Microsoft marketingjét.

Satya Nadella állítólag pénteken jelentette be a változást a cégen belül, a hét elején pedig hivatalosan is kommunikálni fogja a cég, hogy az üzletfejlesztési területet Eric Rudder veszi át Bates-től, a marketinget pedig Chris Capossela irányítja. Bates az egyelőre hivatalosan meg nem erősített hírek szerint elhagyja a Microsoftot - belsős források szerint Nadellával rögtön a kinevezése után közölte, hogy nem marad többé a Microsoftnál és állítólag több elnök-vezérigazgatói megkeresést is kapott, például a tőzsdére készülő, sportkamerákat gyártó GoPrótól.

Tony Bates

Tami Reller is el fogja hagyni a  céget a pletykák szerint, csak egy rövid ideig marad, segít utódjának az új terület megismerésében. Reller leváltása egyébként nem teljesen váratlan, ugyanis a marketinget eddig sem egyedül irányította, hanem Mark Penn-nel párban. Penn 2012-ben érkezett a vállalathoz, és korábban elsősorban politikai kommunikációs kampányokat irányított (például Bill Clinton, Hillary Clinton és Tony Blair részére) és az ő nevéhez fűződik a Google-t lejáratni próbáló Scroogled reklámhadjárat is. Penn a jövőben stratégiai vezetőként dolgozik majd a Microsoft kötelékében, írja a Bloomberg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Két másik változás is küszöbön áll a cégnél: Julie-Larsson Greent még Ballmer nevezte ki Steven Sinofsky helyére a Windows-részleg élére, a tavaly nyári átszervezéssel ő megkapta az összes készülékfejlesztési tevékenység felügyeletét is. Az ő új beosztása "Chief Experience Officer" és ebben a minőségében az ő feladata lesz annak biztosítása, hogy a Microsoft különböző  alkalmazásai és szolgáltatásai a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsák, és persze biztosítani ezek konzisztenciáját a változatos platformok felett.

Julie Larsson-Green

A készülékgyártás feletti kontrollt pedig Stephen Elop kapja meg, aki a Nokia mobilgyártással foglalkozó tevékenységével együtt kerül át a Microsoft kötelékébe hamarosan. Elop számára nem lesz ismeretlen a redmondi cég, hiszen az Office-divízió vezető pozícióját hagyta ott a kanadai szakember a Nokia elnök-vezérigazgatói székéért. Azzal, hogy a Microsoft ráteszi a kezét egy saját készülékgyártó részlegre, végtére is logikus annak vezetője alá rendelni a hardvergyártással kapcsolatos döntéseket - ezzel a döntéssel Elop alá kerül be egyébként az Xbox hardverfejlesztés is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról