Szerző: Hlács Ferenc

2014. január 24. 11:29

Brutális szélessávú adatátvitelt demonstrált a BT

Másodpercenként 1,4 terabites adatátviteli sebességet ért el a BT és az Alcatel-Lucent Nagy-Britanniában. A két vállalat kísérletéhez már létező infrastruktúrát használt, ezzel megnyitva a kaput a későbbi minimális anyagi ráfordítást igénylő sebességnövelés előtt.

Bár a legtöbben csak egy-egy vágyakozó sóhajjal kommentálják ha a “gigabit” szót az internetkapcsolattal egy mondatban hallják, már a sebesség többszöröse is megvalósítható, ráadásul a jelenleg is létező infrastruktúra segítségével. Ezt Nagy-Britanniában a BT és az Alcatel-Lucent közös kísérlettel bizonyította be, amelynek során Anglia déli részén másodpercenként 1,4 terabites adatátviteli sebességet értek el.

A kísérlet érdekessége, hogy a szupergyors kapcsolatot meglévő optikai kábelen hozták létre, a londoni BT Tower és a vállalat suffloki Adastral parkban lévő kutatás-fejlesztési központja között, ami 410 kilométeres távolságot jelent. A BT vezető hálózati mérnöke, Neil McRae szerint az elért eredmény azt mutatja, hogy jelenlegi központi hálózatuk könnyedén bővíthető új technológiákkal, hogy így maximalizálják a meglévő infrastruktúra hatékonyságát.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A projekt megvalósításához a két cég egy “különálló szupercsatornát” hozott létre hét, 200 Gbps sebességű vonalból, melyek összesen 1,4 Tbps kapacitást biztosítanak - ez a BT szerint 44 tömörítetlen HD film továbbítására elegendő egyetlen másodperc alatt. A kivitelezéshez egy rugalmas rács-infrastruktúrát használtak, hogy a csatornák közötti eltérést a szokásos 50-ről 35 gigahertzre tudják csökkenteni, ezzel növelve azok sűrűségét a kábelen, így pedig 42,5 százalékkal javítva a spektrum kihasználtságát. A létrehozott csatornát azért nevezik “különállónak”, mert a szolgáltató már létező hálózatára épülve, transzparensen működik. A két cég szerint az együttműködés bebizonyította, hogy ez a megoldás a jövőben is járható utat jelent majd.

Noha a BT és az Alcatel-Lucent eredménye technológiai szempontból komoly előrelépést jelent, egyelőre nincs fizetőképes igény hasonló sávszélességre, legyen szó magán, vagy üzleti felhasználásról. A sebességigény azonban az Alcatel-Lucent szerint évi csaknem 35 százalékkal növekszik, így hamarosan szükség lehet az új technológiára. A most bemutatott 1,4 Tbps kapacitás ugyanakkor azt is jelenti, hogy a szolgáltatók komoly költségeket spórolhatnak későbbi fejlesztéseiken, hiszen minimális átalakítással már meglévő hálózatukkal is képesek lehetnek jócskán növelni a sávszélességet.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról