Szerző: Dojcsák Dániel

2013. november 21. 14:36:00

Plasztik bankkártya a Google-től

A Google is belátta, hogy a Wallet szolgáltatás terjedéséhez nélkülözhetetlen a visszafelé kompatibilitás, a cég ezért bankkártyát bocsát ki.

A Google bemutatja saját bankkártyáját (debit), amivel minden amerikai Wallet-felhasználó a digitális tárcája terhére vásárolhat olyan fizikai boltokban is, ahol nincs NFC-s PayPass vagy Google Wallet elfogadás. A fizikai kártya bankhoz nem kötődik, a kibocsátó maga a Google, viszont a kártyatársaság mögötte a MasterCard, tehát a kártya minden olyan pénztárban használható, ahol a MasterCardot elfogadják, sőt, még ATM-ekből is lehet készpénzt felvenni vele. Az érdekes kérdés, hogy a készpénzfelvételért a Google milyen díjakat számol majd fel.

A koncepció lényege elsősorban az, hogy azok, akik valamilyen módon Google Wallet egyenlegükre gyűjtenek pénzt mondjuk alkalmazások eladásából vagy éppen a Google Wallet terminálon történő fizettetésből, azok megtehessék azt, hogy egy másik számlára való átküldés nélkül férhessenek hozzá a pénzükhöz, megspórolva ezzel az extra tranzakcióval járó időt.

Vissza a jövőbe

A történet persze nem forradalmi, hiszen a PayPal szintén rendelkezik saját debit kártyával. Az érdekesség inkább az, hogy kezd trendszerűvé válni, hogy a digitális tárcákat kezelő szolgáltatók bátran kimerészkednek a fizikai világba, amivel a felhasználók számára univerzális, teljes értékű fizetőeszközzé konvertálják a tárcáikat. Ennek az is lesz az eredménye, hogy a fiókokban tárolt összegeket a Google-nek nem kell kifizetnie, a felhasználók likvid tartalékaikat tárolhatják nála is.

A bankkártya-kibocsátás egy olyan taktikai lépés, amivel komoly előnybe kerülhetnek a digitálistárca-szolgáltatók a klasszikus szereplőkkel szemben. Ugyanis ezúttal nem egy újabb platformot mutatnak be, nem kell megkérdezni, hogy vajon hány helyen fogadják el a kártyát, mikorra épül ki a hálózat, hiszen az megvan. A Google és a PayPal is úgy tud innovatív szolgáltatásokat nyújtani, hogy közben a felhasználóinak nem kell lemondania a régi jól bevált fizetési módszerekről sem. Ezáltal a Wallet terjedése valóban elkezdődhet, hiszen a legnagyobb ellenérv eddig az volt, hogy fizetőeszközként a hétköznapi szituációkban nem teljesít jól.

Egy másik fontos szempont, ami miatt érdekes a Google lépése, az a mobilos NFC-technológia életképessége. A Google hosszú éveken keresztül tolta az NFC-s fizetés szekerét, igaz nem feltétlenül a legkonstruktívabb módon. Amíg a szereplők azon vitatkoztak, hogy hol legyen a biztonságot garantáló secure element, addig évek teltek el, s közben a készülékgyártók oldalán is kiderült, hogy az NFC elterjedése nem lesz olyan gyors, mint azt néhányan jósolták, másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy a bank és a mobiloperátorok viszonya nem rendezhető egyszerűen ebben az értékláncban. A plasztikkártya kibocsátásával a Google talán belátta, hogy ez a harc hiábavaló és akármennyire erős a digitális világ, nem lehet kizárólag digitális megoldásokra építeni kereskedelmi és fizetési szolgáltatást.

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról (x) 90 fős előadó lesz a konferencián, segítve az eligazodást, kiemeltük neked a hét kedvencünket.

Az elmúlt hónapok Wallet-fejlesztései és az új kártya révén felrajzolható egy egészen furcsa kép is: a felhasználó, aki vélt vagy valós előnyökért cserébe a Google Walletet választja, de egyébként a Walletben nem keletkezik jövedelme, az hozzáköt a Wallethez egy banki számlát vagy bank által kibocsátott kártyát és onnan töltögeti átutalással vagy kártyatranzakcióval a Wallet-egyenlegét. Mivel a Google Wallet jelenleg nem számláz sem havidíjakat, sem kártyadíjat, sem egyéb használati díjakat, ezért már csak takarékossági okokból is érdekes lehet.

Lassú elfogadás

Középtávon viszont a Google nyugodtan operálhat azzal, hogy a bankkártya mellett elérhető modern fizetési módokat is egyre többen használják. Ahogyan a MasterCard PayPass is szép lassan elfogadottá vált és a bolti eladók már nem akarják mindenképp kitépni a kezünkből a kártyát fizetéskor, úgy kapaszkodhatnak meg okostelefonos appokra épülő fizetési sémák is a jövőben. A Google Wallet teljeskörű szolgáltatásai egyelőre csak az USA-ban elérhetőek, így a bankkártyát is csak ottani fiókhoz lehet igényelni.

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 18. 22:13

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.