Szerző: Koi Tamás

2013. június 18. 13:52

Agresszív terjeszkedésbe kezd a UPC tulajdonosa

Felvásárlási ajánlatot tett a legnagyobb német kábelszolgáltatóra a Liberty Global, mely több országban, így egyebek mellett Magyarországon is üzemeltet kábeles telefon, tévé és internetszolgáltatást. Ha az üzlet létrejön, a két legnagyobb piaci szereplő egy kézben lehet Németországban.

Felvásárolná Németország legnagyobb kábelszolgáltatóját a Liberty Global csoport, mely az utóbbi időben a régió más országaiban is erősítette pozícióit. A cég hivatalosan meg nem erősített információk szerint vételi ajánlatot tett a Kabel Deutschlandra, ugyanarra a kábeles cégre, melyre a Vodafone helyi leányvállalata is szemet vetett. A Liberty Global - mely egyebek mellett a magyar UPC-nek is tulajdonosa - kész nagyobb összeget fizetni a kábelcégért, ráadásul a vállalatnak már így is vannak érdekeltségei a német piacon. Egy esetleges fúzióval messze a legnagyobb német kábelszolgáltató jöhetne létre.

Bennfentes információk szerint a Liberty Global 7,5 milliárd euróért venné meg a kábeles telefont, internetet és tévét kínáló társaságot, melyet a Vodafone idén év eleje óta próbál megkörnyékezni. Kiszivárgott információk szerint a mobilszolgáltató - mely jelenleg xDSL-alapú internetszolgáltatást is kínál az országban - 7,2 milliárd eurót ajánlott a cégért, ezt a vételi ajánlatot azonban a Kabel Deutschland visszautasította.


A Kabel Deutschland székháza
Forrás: Bloomberg

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Liberty Global vételi ajánlata bár kedvezőbb, az üzlet komoly versenyjogi aggályokat vet fel, a cégcsoport kezében van ugyanis Németország második számú kábelszolgáltatója, a Unitymedia Kabel BW, mely jelenleg Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen és Baden Württemberg tartományokban szolgáltat. A Kabel Deutschland Németország 13 tartományában összesen több mint 8,5 millió háztartást szolgál ki valamilyen vezetékes szolgáltatással.

Az amerikai-brit érdekeltségű Liberty Global számára a németországi terjeszkedés korántsem a legnagyobb volumenű üzlet lenne idén. A cég tavasszal jelentette be, hogy 23,3 milliárd dollárért felvásárolja a brit Virgin Mediát, ez az üzlet éppen ezekben a hetekben záródott le. A vállalat ezzel együtt május második felében váratlanul bejelentette, megválna tartalomszolgáltató üzletágától, a Chellomediától, mely többek közt olyan, Magyarországon is népszerű csatornák tulajdonosa, mind a Sport1, Spektrum vagy éppen a Minimax.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról