Szerző: Koi Tamás

2013. március 22. 15:52

Az EU-nál panaszkodnak a mobilszolgáltatók az Apple miatt

Több mobilszolgáltató is kifogást emelt az Apple nagykereskedelmi gyakorlata és a cég által szigorúan meghatározott egyéb szerződési feltételek ellen az európai versenyjogi szerveknél.

HIRDETÉS

Nem tetszik több helyi mobilszolgáltatónak az Apple iPhone-okkal és iPadekkel kapcsolatos disztribúciós gyakorlata, az Európai Unió ezért bejelentés esetén kész kivizsgálni, hogy az amerikai cég vajon valóban versenyellenes magatartást tanúsított-e, amikor meghatározta szerződési feltételeit a viszonteladókkal. Nem ez az első eset, hogy az Unió nagyítója alá kerül a cupertinói cég, egyszersmind azt is jelzi, hogy a szolgáltatók és az Apple erőviszonya lassú változáson megy át.

Az Európai Bizottság illetékes hivatalának szóvivője szerint az EU végrehajtó szerve régóta értesült az operátorok kifogásairól, melyek az Apple esetegesen versenytorzító kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatosak. Noha eddig egyetlen cég sem nyújtott be formális panaszt a versenyjogi hivatalnak, az EU-hoz tavaly év végén már több olyan kifogás is érkezett, melyek többek közt azt kifogásolták, hogy az Apple irreális mértékű készülék- és marketingtámogatást sajtol ki a mobilszolgáltatókból. A cég "szokatlanul szigorú" szerződési feltételei emellett más mobilgyártókat is hátrányosan érinthetnek, ez pedig versenytorzító hatással bírhat - állítják szakértők.

Murphy és a biztonságos programozás: néhány tanulságos történet (x)

Klasszikus security fail mesék kíváncsi fejlesztőknek.

Murphy és a biztonságos programozás: néhány tanulságos történet (x) Klasszikus security fail mesék kíváncsi fejlesztőknek.

Gyakorlatilag az iPhone piacra kerülése óta nyílt titok, hogy az Apple minden versenytársánál szigorúbb feltételeket diktál az operátoroknak, melyek korábban az exkluzivitásért cserébe gyakorlatilag mindenre hajlandóak voltak azért, hogy elsőként árulhassák az okostelefon-piac egyik legnépszerűbb termékét. A vállalat nem csak az értékesítési, hanem a kommunikációs lánc felett is teljes kontrollt gyakorolt, illetve gyakorol most is, miközben a szolgáltatók folyamatosan ki vannak téve a sajátos logisztika szeszélyeinek - különösen az új termékek megjelenésekor fordul elő, hogy az Apple jóval kisebb készletet szállít, mint amennyit az operátor el tudna adni.

Bár egyelőre nem indult hivatalos vizsgálat az ügyben, az Apple máris sietett leszögezni, hogy szerződési feltételeit tekintve mindenben megfelel az uniós jogszabályoknak. A mostani egyébként nem az első alkalom, hogy az uniós vizsgálat lehetősége Damoklész kardjaként lebeg a vállalat feje felett: Az Apple uniós nyomásra néhány évvel ezelőtt a nemzetközi szervizhálózattal és bizonyos alkalmazások korlátozásaival kapcsolatos hozzáállását kellett megváltoztatnia, hogy elkerülje a versenyjogi eljárást.

4 alkalmas, 12 órás biztonságos szoftverfejlesztés alapjai és Scrum otthonról képzésekkel köszönünk el 2020-tól.

a címlapról