Újra megemelte tabletpiaci előrejelzését az IDC
Minden korábbi várakozást meghaladóan népszerűek a tabletek, amely elsősorban a kisebb méretű modellek elsöprő sikerének köszönhető. Az IDC elemzőcég szerint 2013-ban 190 millió tablet talál gazdára, ezt követően évi átlagban 11 százalékos növekedés várható, 2017-ben pedig 350 millió készülék fogy - ez nagyjából a PC-eladások akkori szintjének felel meg.
A korábbi 172 millióról 190 millióra emelte idei tabletpiaci előrejelzését az IDC. Az elemzőcég szerint az iPad mini, illetve a hozzá hasonló, kisebb méretű modellek elképesztően népszerűek, a most hátunk mögött hagyott negyedévben már az összeladások felét tették ki. Mivel ezek a modellek kisebbek és olcsóbbak a 10" tableteknél, még inkább megfizethetőek a széles tömegek számára. 2013-ban a 8 hüvelykes vagy annál kisebb modellek további térnyerésére számít az IDC. "A gyártók egyre inkább rámozdulnak erre a területre, ahogy a fogyasztók rájönnek, a napi tartalomfogyasztási szokásaikhoz jobban illeszkednek a kis eszközök mint a nagyobb tabletek" - mondta Jitesh Urbani, az IDC elemzője.
Az Android diadalmenete a tabletpiacon is folytatódni fog. A zöld robotos operációs rendszer 2012-ben már komoly tényezővé vált a táblagépek szegmensében is, idén azonban végleg háttérbe szorítja majd az iOS-t, véli az IDC. 2013-ban az eladott tabletek 48,8 százaléka futtat Androidot, a növekedés pedig egyértelműen az iOS kárára történik, az Apple rendszerének részesedését idén már csak 46 százalékra várja az IDC.
A Microsoft 2013-ban sem lesz képes áttörést elérni a Windowszal, hiába támat a piacra rögtön kettővel. A Windows 8 és a Windows RT közül előbbinek jósol nagyobb sikert az IDC, részesdését 2,8 százalékra várja, míg utóbbiét 1,9 százalékra. A probléma az, hogy a Windows RT-ben hosszabb távon sem látszik potenciál, az elemzőcég szerint részesedése 2017-ben is csak 2,7 százalék lesz mindössze. A Windows RT komoly percepcionális problémával küzd, a Microsoft képtelen a rendszert érthetően megkülönböztetni a Windows 8-tól, a gyártók pedig sorra vonulnak ki mögüle - legutóbb a Samsung jelentette be, hogy ATIV Tab készülékét az Egyesült Államokban és Európában sem forgalmazza.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
"A Microsoft döntése, hogy két eltérő tablet operációs rendszert erőltet, a Windows 8-at és a Windows RT-t, egyelőre gyenge eredményeket hozott" - vélekedik Tom Mainelli, az IDC kutatási vezetője. "A vásárlók nem érzékelik a Windows RT által kínált értékeket, véleményünk szerint a Microsoft és a partnerei számára hosszabb távon jobb lenne a Windows 8 fejlesztésére összpontosítani. Egy ilyen fókusz jobban növelné a tabletpiaci részesedést."
A tabletpiac óriási növekedésének nem csak a PC-eladások az áldozatai, hanem az e-könyvolvasók is. Noha utóbbiak jellemzően más technológiával készülnek és speciálisan egy területet, az olvasást célozzák, az univerzális tabletek egyre inkább kiszorítják őket a piacról. Az IDC szerint 2011 volt az e-könyvolvasók piacának csúcsa, amikor 26,4 millió ilyen eszköz fogyott, tavaly már csak 18,2 millió darab ment el. Idén és jövőre némi növekedésre van kilátás, 2015-től fogva azonban megkezdődik egy fokozatos hanyatlás.