:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. november 16. 11:42

Jogilag tiltaná az Android töredezését a Google

Az Android alapproblémái között egyre fájóbb pont a platform töredezettsége, a Google egyre erősebb eszközökhöz nyúl, hogy a problémát megoldja. Az egységes dizájn, a gyártók fenyegetése és a Nexus példamutatása sem segített, mi jöhet még?

A Google néhány részletében megváltoztatta az Android SDK felhasználási feltételeit, amivel lényegében megtiltja a fejlesztőknek az olyan tevékenységeket az alkalmazások létrehozása kapcsán, amivel tovább erősítenék a töredezettséget. Az SDK felhasználási feltételeibe való beleírás pedig általános érvényű, hiszen anélkül nem lehet androidos appokat készíteni.

Az idáig érvényben lévő dokumentumot a Google még 2009 áprilisában publikálta, akkor ez a probléma még nem tűnt komolynak, ennek megfelelően a platformtöredezettség említésre sem került a feltételek között. Az új szöveg viszont a következő sorokat tartalmazza: “Beleegyezel abba, hogy nem teszel semmi olyat, ami az Android töredezettségéhez vezet vagy azt eredményezi, beleértve (de nem kizárólag) a hivatalos SDK-ból származtatott fejlesztőkészletek létrehozásában való közreműködést, terjesztését vagy hirdetését”. A fenti sorral kapcsolatban a Google hivatalosan egyelőre nem nyilatkozott, így egyelőre kérdéses, hogy az eddig főként a gyártóknak tulajdonított probléma hogyan hárul át a fejlesztőkre.

A töredezettség egyre komolyabb figyelmet vonz, de egészen idáig a logika az irányba mutatott, hogy maga a Google, illetve a készülékgyártók a felelősek, amiért túl sokféle képernyőfelbontás, hardver és szoftververzió van a piacon, megnehezítve az alkalmazásfejlesztők dolgát. A klasszikus szemszögből nézve a gyártók hibája az, hogy nem frissítik a készülékük szoftverét a legújabbra, illetve eltérnek a szabványos hardverektől, ami miatt az appok egy része nem fut sok eszközön.

Szoftverben csak a Nexus számít csúcskészüléknek

Panaszkodnak maguk a Google-vezetők is emiatt, hiszen a Google hiába jelenteti meg a legújabb Android-verziót, ami most éppen a 4.2, ha a készülékgyártók még ott járnak, hogy lesz-e a fél évvel ezelőtti verzióra frissítés. Valóban perverz helyzet, hogy a HTC One X és a Galaxy Nexus felhasználók azon izgulhatnak egyszerre, hogy az előbbi kapja-e meg előbb a 4.1-es Jelly Beant, vagy az utóbbi a teljesen friss 4.2-t. Az amerikai piacon éppen most mutatják be a HTC Droid DNA elnevezésű Verizon-exkluzív eszközt, ami az ősz egyik legrangosabb termékbemutatója ott. A Galaxy Note II-höz hasonló kütyü hardveres specifikációkban az első sorban áll, ugyanakkor ezt a szoftverről nem mondhatják el. A csúcskészülék eleve "elavultnak" számító rendszerrel kerül a boltokba.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ugyanez elmondható minden más eszközről is, az Android univerzumban, függetlenül attól, hogy a Samsung, LG, Sony vagy más gyártó műhelyéből kerül ki. A Google szívfájdalma, hogy a megvásárolható mobilokban szinte soha nincsenek ott a legújabb  képességek, amiket így sem a felhasználók, sem a fejlesztők nem tudnak kiaknázni. Az Apple esetében ez egészen másképp van, hiszen ott az új készülék és az új szoftver egyszerre jelenik meg, illetve a korábbi generációkra is központilag koordinált rendszerben kerülnek ki az új szoftveres megoldások.

Ennek fényében viszont érdekes kérdés, hogy mennyiben tudnak segíteni az alkalmazásfejlesztők abban, hogy ez a helyzet megváltozzon, illetve a szövegben történt változtatás érvényes-e a gyártókra is, és ha igen, akkor milyen szankciókat tud bevetni a Google azért, hogy akaratát érvényre juttassa. A cégnek már tucatnyi különböző próbálkozása volt az egységesítésre, az eddigi legsikeresebb talán a Nexus saját márka felerősítése, amivel valódi versenyhelyzet elé állítja a többi gyártót.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.