Szerző: Török Roland

2012. augusztus 7. 11:04

Kimarad a YouTube az új iOS-ből

Az Apple hétfőn kiadta az iOS 6 operációs rendszerének soron következő béta verzióját, amit telepítve a felhasználók meglepődve tapasztalták, hogy hiányzik az előretelepített YouTube alkalmazás. Állítólag egy különálló, letölthető verzió lesz elérhető az App Store-ból, újabb ponton szakít az Apple?

Az új fejlemény egészen meglepő fordulatnak bizonyulhat a két cég között. Még 2007-ben, az első iPhone megjelenésekor debütált először a YouTube alkalmazás a telefonban, ami nagy előnyt jelentett az Apple-nek az akkori riválisaival szemben. Így a telefon Flash támogatás nélkül képes volt lejátszani a YouTube videóit, ami már akkoriban is impozáns kínálattal rendelkezett.

Idővel viszont a videomegosztó alkalmazás frissítései jelentősen lelassultak az alma rendszerein, egy-egy új, az Androidon már régóta futó szolgáltatás kínosan sokára jelent meg az iOS-en. Ez bosszanthatta mind a felhasználókat, mind az Apple-t. A kérdés, hogy ezért az Apple szigorú feltételeit kell hibáztatni, vagy a Google egyáltalán nem is tervezte erősíteni az iOS-t. A felhasználók szempontjából valójában nem is biztos, hogy komoly veszteség az integráció hiánya, hiszen az elmúlt öt évben, az iOS megjelenése óta a YouTube app ugyanolyan buta maradt, nem vált igazi tartalomcsomóponttá, mindössze egy egyszerű lejátszó maradt egy keresővel.

Mellébeszélés

Akárhogy is: a keresőóriás szokásos nyilatkozata szerint együtt dolgozik az Apple-lel, a lehető legjobb élményért a YouTube felhasználók számára. Az Apple szerint pedig egyszerűen csak lejárt az ötéves szerződés, de a YouTube továbbra is elérhető a Safari böngészőből és a Google is dolgozik a saját alkalmazásán.

Az Apple igyekszik a telefonjain és táblagépein háttérbe szorítani a Google alkalmazásokat, hogy a kulcsfontosságú szolgáltatások saját kézben legyenek. Ezért is váltotta ki az egyre fontosabb jelentőségű területről, a navigáció világában már bizonyított Google Mapset, és cserélte le a saját, egyelőre funkciószegényebb és kezdetlegesebb szolgáltatására, az Apple Mapsre.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Elvileg a Google is jól járhat, hiszen így szabad kezet kap az új szoftver fejlesztésében, egyedül irányíthatja a fejlesztéseket. Sűrűbb és jobb frissítések jöhetnek és megjelenhetnek a reklámok az alkalmazásban, ami további bevételhez juttathatná. Minden egyéb felszínen zajló vita mögött pedig a Google szempontjából a hirdetési bevétel áll mindenek felett. A Google számára az a kívánatos, ha minél több ember és minél többféle eszközzel van folyamatosan online és fogyasztja a Google hirdetésekkel tarkított felületeket.

Sértődés

A Google és az Apple közötti viszony ennek ellenére jelentősen megromlott. Ennek első oka a Google saját mobil operációs rendszerének kirobbanó sikere, az Android gyors térnyerése lehet. Steve Jobsnak (és egyébként Steve Ballmernek is) szálka volt a szemében a Google a nyílt forráskódú szoftver fejlesztése miatt, ráadásul az Apple szinte naponta pereli a keresőóriás mobilhardver partnereinek a gyártóit, például a Samsungot, HTC-t, Motorolát.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról