Szerző: Koi Tamás

2012. július 24. 14:00

Exkluzivitásban lelne kiutat a Nokia

Új marketing- és kereskedelmi stratégia bevezetésével próbálná fellendíteni az újabb, Windows Phone 8-alapú készülékek iránti keresletet a Nokia. A cég lapértesülések szerint exkluzív értékesítési jogot adna bizonyos szolgáltatóknak - az iPhone esetében ez már egyszer bevált.

Egyre erősebb a Nokián belül azoknak a tábora, akik úgy gondolják, hogy az újabb, Windows Phone 8-alapú okostelefonok bevezetésekor a cégnek megújult, az eddigi hagyományokkal több szempontból szakító marketing- és kereskedelmi stratégiát kéne követnie. Az új stratégia kulcseleme az lenne, hogy a gyártó Európában is egyes operátoroknak kizárólagos jogot adna a készülékek, vagy legalábbis a csúcskategóriás modellek értékesítésére.

Mindenki jól járhat

Az exkluzív megállapodások mind az operátor, mind a gyártó számára szolgálhatnak előnyökkel, ugyanakkor az efféle próbálkozások bizonyos veszélyeket is rejthetnek magukban. Az egyik legkézenfekvőbb előny, hogy a marketingtámogatás kevesebb szereplő között oszlik meg, így bár kevesebb értékesítési ponton is árulják a telefonokat, ott ugyanakkor jóval hangsúlyosabb jelenlétet kaphatnak. Az operátor számára pedig kitűnő megkülönböztető erő lehet egy drága, keresett készülékre kötött exkluzív értékesítési szerződés.

Ezt a marketingstratégiát az Apple alkalmazta először világszerte sikerrel, az iPhone-hoz a legtöbb országban ugyanis eleinte szinte kizárólag egyetlen mobilszolgáltatónál lehetett csak hozzájutni. Később a cég feloldotta ezt a korlátozást, bár az értékesítési folyamatba újonnan csatlakozó operátorok számára nem sok babér termett, hiszen a pár év exkluzivitás ideje alatt a előnyben részesített versenytársak szinte minden iPhone-rajongót magukhoz kötöttek.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

A Nokia eddig többnyire a teljes piacon igyekezett teríteni termékeit, egyedül az Egyesült Államokban vállalt fel hasonló exkluzív megállapodásokat. A kurrens Windows Phone sorozat legdrágább tagja, a Lumia 900 például máig kizárólag az AT&T-nél kapható - emlékezetes, hogy a telefon húsvét vasárnap jelent meg a tengerentúlon, a szolgáltató és a Nokia közösen dollár százmilliós nagyságrendű marketingbüdzsével támogatta a készülék debütálását.

Amerikában már kipróbálták

A gyártónál a kiszivárgott információk szerint a visszafogott forgalom ellenére elégedettek az AT&T-vel kötött megállapodással: A Lumia 900-ból a megjelenése óta becslések szerint összesen nem adtak el félmilliót, az AT&T nemrég a fogyasztói ár megfelezésével próbálta fellendíteni az eladásokat.

A pletykák szerint egyébként az ősszel várható iPhone 5 megjelenése az Apple esetében is hozhat változásokat a cupertinói cég stratégiájában. Így a gyártó állítólag arra készül, hogy az újdonságot ismét kevesebb szolgáltatópartneren keresztül értékesíti majd, míg a régebbi, kisebb tudású modellek továbbra is széles körben elérhetők maradnak a tömegpiac számára.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.