:

Szerző: Koi Tamás

2012. július 20. 09:42

Legalizálhatják zenéiket az Apple-felhasználók

Több mint egy évvel az észak-amerikai startot követően számos új országban, így köztük Magyarországon is elérhetővé vált az Apple zenelegalizáló és felhős szolgáltatása, az iTunes Match és az iTunes in the Cloud.

Tegnap több más ország mellett Magyarországon is élesedett az Apple két felhőalapú szolgáltatása, az iTunes Match és az iTunes Cloud. Előbbi a különböző eszközökön található zenefájlok legalizálására szolgál, utóbbival pedig lehetővé válik, hogy a médiatartalmak, beleértve a filmeket is, minden, az iTunes fiókhoz rendelt eszközön lejátszhatók legyenek, felhőalapú eléréssel.

A Match szolgáltatás segítségével beszkennelhetjük (bárhonnan származó) zenegyűjteményünket, amelyet az Apple a felhőben replikál számunkra - mindössze évi 25 euró fejében. A kollekció darabjait pedig ezentúl az iTunes in the Cloud szolgáltatás révén minden olyan iEszközre letölthetjük, amely a saját felhasználónevünk alatt működik (maximum 10). Ezzel vége a tipikus problémának, hogy az adott szám egyik vagy másik eszközön hever - de pont nem azon, amelyen hallgatni szeretnénk.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Apple-nél  nincs szükség a fájlok feltöltésére, az iTunes az adatok alapján egyszerűen replikálja az adott dalokat 256 kbps AAC minőségben, DRM nélkül. A felismert zeneszámokat a rendszer nem tölti vissza automatikusan az eszközre, csak a letöltés folyamatos és csak akkor indul el, ha elkezdjük lejátszani az adott zeneszámot. A 25 eurós éves előfizetési díj legfeljebb 25 ezer zeneszám "megváltására" használható.

Az iTunes in the Cloud szolgáltatás nem csak zeneszámok, hanem a megvásárolt filmek tárolására is használható, így a vásárláshoz használt eszköztől függetlenül az iTunes-ből beszerzett tartalom a vásárlás pillanatától az összes regisztrált készüléken vagy Mac-en keresztül elérhetővé válik. Az iTunes Match ls iTunes in the Cloud hazai bevezetésével az iTunes szolgáltatások köre a hazánkban tavaly szeptemberben indult iTunes áruház után gyakorlatilag teljessé vált.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.